Lovas Rozi, a Radnóti Színház művésze februárra várja második babáját. November elejéig dolgozott, aztán boldog elcsendesedésben készülődnek az ünnepre. Erről is mesélt a Nők Lapja Advent-nek. Lapszemle.
Lovas Rozit elsőként saját podcastjáról, az Egyszer lentről kérdezték: „Nem az én ötletem volt, megkerestek, hogy vezessem ezeket a megrendítő emberi sorsokról szóló beszélgetéseket. A karantén elején indultunk el, és már a harmadik évad felvételei hallhatók. Szerettük volna, ha valami minőségi dolog születik, aminek a történet mellett, amit elmesélünk, erőt adó üzenete is van.”
Másfél éve született meg a kisfia, Misa. Arról szólva, hogyan alakulnak a család hétköznapjai, kifejtette: „Bölcsődébe viszem, már túl van a beszoktatáson, ott is alszik, háromra megyek érte. Szerintem élvezi, nagyon társaságkedvelő gyerek, igaz, elég korán elkezdett szociális életet élni, jött velem már A mi kis falunk forgatására is. Csodás bizalommal fordul az emberek felé, van benne nyitottság, bátorság, látszik rajta, hogy érdekli a körülötte lévő világ. Bírja az életünket is, ami sok mindenben eltér az átlagostól, hiszen az én életem a színház, a férjem, Horváth János Antal pedig rendező, forgatókönyvíró, filmekkel és színházzal is foglalkozik. A Radnótiban találkoztunk, és most azt látom, egyre jobban beszippantja a színházi világ.”
Ő rendezte az Árvák című előadást is, amit a visszatéréséig november 9-én játszottak utoljára a Teslában: „Ez volt az első próbafolyamatom, amit Misa születése után kezdtem el, eleve más konstrukcióban próbáltunk, nem kőszínházi keretek közt, azonkívül János találta, sőt ő is fordította le angolból a darabot, és keresett hozzá három színészt, akik történetesen a barátai. Lengyel Tamás játssza a férjemet, Molnár Áron a testvéremet. A négy barát összeállt, és közösen gyúrt meg, érlelt ki egy előadást. Többet akartunk, mint egy jó előadást létrehozni. Iszonyú jót akartunk, újat, fontosat, és egy igazi ügyet szolgálni vele. Az előadás két testvérről szól, akik árvaháztól árvaházig hányódnak, aztán felnőve a lánynak sikerül úgy-ahogy megszabadulnia a predesztinált életétől – férjhez megy, gyereket szül -, ám a fiúnak nem. Végtelenül erős a köztük lévő testvéri kötelék, igazából arról szól a darab, melyek azok a helyzetek, ahol még lehet fogni egymás kezét, és hol jön el a pillanat, amikor muszáj elengedni. Egyéni felelősségvállalást, előítéleteket, rasszizmust, hazugságot, gyerekvállalást, sok mindent érint az előadás, a nézők nagyon szeretik.”
Azt is elárulta, meglepődtek-e a színházban, hogy érkezik a második gyermekük: „Meg. Nem számítottak rá, hogy ilyen hamar jön a második. De nagyon jó helyen vagyok ott, a lehető legmelegszívűbb reakciókat kaptam. Nagyon szeretem a szakmámat, és igazából nem is nagyon akarok tőle elvonulni, de természetesen azért szűkül azoknak a feladatoknak a köre, amelyekre azt mondom, hogy megéri megcsinálni. Most pont tervben volt egy főszerep, az Antigoné. Kicsit bosszankodtam, és felhívtam Csomit (Csomós Mari – a szerk.), mit gondol. Elárulta, hogy pont az Antigonét soha nem játszhatta el, pedig szerette volna. „És tudod, mi történt, Rozi?” – kérdezte. „Semmi.” Úgyhogy én is bölcsen megadom magam a sors akaratának.”
A teljes interjú, amelyben a karácsonyi készülődésről is mesél Lovas Rozi, itt olvasható:
Nők Lapja Advent 2021.11.14 – 42,43,44. oldal