Lovas Rozi ugyanolyan alázattal játssza el a Mi kis falunk Erikáját vagy Tónit a Gólkirályság című sorozatban, mint amilyen szakmai tudást láthatunk tőle a Radnóti színház oszlopos tagjaként az Antigonéban, vagy az Egy piaci napban. A Noizz.hu kérdezte. Lapszemle.

A teljes interjú itt olvasható.

A kérdésre, mit szeret jobban: forgatni vagy színpadon játszani, Lovas Rozi elárulta:

„Nem igazán lehet erre válaszolni. Annyira más a két dolog minden értelemben, mintha két teljesen különböző műfajról beszélnénk. Mindkettő hiányozna, ha az egyik nem lenne. Kiegészítik egymást, mást adnak, mást mozgatnak meg, más energiabedobást igényel mindkettő, bár nagyon hasonló forrásból táplálkozik az egész. Mindkettő végtelen élvezetet és kiaknázandó lehetőséget tartogat.”

Arról szólva, hogy egyszerre komika és drámai színésznő, kifejtette: „Volt egy időszak, amikor a Thália Színházzal voltam szerződésben, ahol főleg vígjátékokat játszottunk, és akkor nagyon hiányoztak a komoly drámai szerepek. Aztán egy időben szinte csak ilyen brutál sírós, komoly drámai szerepeket játszottam, akkor meg nagyon elkelt volna valami vidámság. Mindkettőt a sajátoménak érzem, kiegészítik egymást. Az úgynevezett vicces szerepek mélyén is az emberi drámát, az emberi minőséget keresem, ugyanakkor a markánsabb témákat feldolgozó szerepek és történetek kapcsán is mindig ott lebeg a humor – nyilván, az alapanyag meghatározza, hogy melyik domborodik ki jobban.”

A Radnóti Színházban nemrég mutatták be A vége című előadást, Bartis Attila 2015-ös nagyregényéből Mikó Csaba készített adaptációt. A vége egy fotográfus szerelmeinek, családjának, karrierjének, s ezzel együtt a huszadik századnak összegzésre, feldolgozásra vagy éppen lezárásra váró, viharos története. A több generáción átívelő, emlékezetes alakokkal teli történet Szabad Andrásainak szerepében három színészt is láthatunk, az előadást Porogi Ádámmal, László Zsolttal és Katona Péter Dániel egyetemi hallgatóval a főszerepben Nagy Péter István rendezte.

A darab kapcsán Lovas Rozi úgy fogalmazott: „A főpróbahéten elengedtem, hogy talán ez egy olyan speciális előadás, ahol nem is kell a saját vállamra rátenni az egésznek a súlyát, hanem ennek a közös festésnek a részévé kell válnom. Az első felvonásban például sokáig csak egy felület vagyok, akihez beszélnek. Az elején én magam is befogadom a történetet, és utána van rá tér és idő, hogy a saját történetem is kibontakozzon.”

A színésznő azt is hozzátette: „A nagy kihívásokat szeretem és várom is. Igyekszem nem a könnyű végét megfogni a dolgoknak. Szeretem, hogyha a munkafolyamat során én magam is átmosódom, ha a szerep és a darab engem is megváltoztat.”