Lovass Ágnes harminchét éve dolgozik színházban, húsz éve a Nemzetiben. Súgóként ült már hintában, villanyórában és színpadon jelmezben, súgópéldány nélkül! Elsőként kapta meg 1992-ben a színházi háttéremberek számára létrehozott Hét előtt, tíz után díjat. Nemrég jelent meg a Súgókönyv – Titkok a kulisszák mögül című kötete, amely végigkíséri az olvasót egy előadás olvasópróbájától a premierig, megfűszerezve színházi történetekkel. Őt kérdezte a Szabad Föld.
“A színészeknek az átlagembernél sokkal jobb memóriájuk van, de bármelyikük, a legokosabb, a legfelkészültebb vagy legjobban improvizáló színész is kerülhet bajba. Akármi megzavarhatja, kizökkentheti – felborítja a poharat, zajt hall, téveszt a partner -, de ilyenkor tudják, hogy rám mindig számíthatnak. Rám leginkább a próbákon van szükség, előadáson már csak biztonságérzetet nyújtok azzal, hogy ismerem a darabot, ismerem a színészt, tudom, miben bizonytalan” – meséli a szakember.
Azt is hozzáteszi:
“A díszlettervezők soha nem gondolnak ránk, harcolni kell a helyért. Ültem én már hintában a nézők között; a Csirkefej című darabban bal elöl villanyórában; galérián a színészek feje fölött; két méter magas emelvényen a zenekarban, zenekari tagként; vagy a saját kis sámlimat hoztam-vittem, ahány felvonás csak volt. Egy Brecht-darabban pedig a színpadon jelmezben, súgópéldány nélkül – ott jöttem rá igazán, hogy milyen nagy dolog a színészet. Mi, földi halandók nem tudjuk azt, amit a színészek, úgyhogy minden tisztelet kijár nekik.”
Lovas Ágnes szerint a színház a legszabadabb rabszolgamunka.
“Nem is olyan régen történt: két órakor, a próbán térdszalagszakadás, többé lábra nem állás, mentő, sürgősségi, bokától combig gipsz, betegszállító lefizetése annak érdekében, hogy a rengeteg, öklét rázó, várakozó beteg előtt toljon be a gipszelőbe. Hatra már bent voltam a Bánk bánon, én voltam az ügyelő. Kétszáz néző, ugyebár, nem vár. Lencsés István ügyelő kollégámat megkértem, hogy jöjjön be a szabadnapján nekem segíteni, legyen ő a lábam, azonban az előadást csak én tudom. Nem is lehetett más opció. Ha meghaltam volna, akkor is beértem volna kezdésre” – meséli Lovas Ágnes a Szabad Földnek.
Kérdezett: Szijjártó Gabriella /
| Szabad Föld 2024.02.09 – 16. oldal |