Lukács Sándor a Blikknek adott interjújában beszélt arról, hogy színházi iránti lelkesedése még mindig olyan, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt. Azt is elárulta, már kilencéves korában kiderült számára, hogy színész szeretne lenni.
“Olvasás óra volt, talán negyedikes általános iskolás voltam, a tanító néni egy Móricz-novellát olvasott fel. Az igazgató kihívta a teremből, ő pedig rám mutatott: „Lukács Sanyi, gyere ki, folytasd!” Odamentem a katedrára, de hát amikor a tanítónéni kimegy egy fiúosztályból, ott felborul a rend. Amikor elkezdtem az olvasást, a kutya nem figyelt rám. Csúzliztak, egymás fejét ütötték, de 3-4 perc után azt vettem észre, hogy egyre kisebb a zaj. Öt-hat perccel később már a leghátsó sorokban ülő, legcsibészebb osztálytársaimon is azt láttam, hogy figyelnek. Ekkor kezdtem azt érezni, hogy olyan pályát kellene választanom, amivel le tudom kötni az emberek figyelmét. Valahol itt dőlt el, hogy színész leszek” – mesélte a Blikknek a Vígszínház művésze, akit negyedszerre vettek fel az egyetemre és azt mondja, amilyen nehezen jutott be a főiskolára, olyan simán történt az első szerződtetése. A vígszínháznak immár 50 éve tagja.
Arról is faggatták, hogy élte meg azt az időszakot, amikor Eszenyi Enikő volt az igazgató: “A Várkonyi után következő négy igazgató közül Enikő volt az egyik. Miért pont rá kérdezett rá, elárulná nekem? Na, de nézze: ez a szakma egy harcokkal teli, nagyon érzékeny szakma, ahol nagy küzdelmek vannak. Mindenki igyekszik, helyezkedik, a karrierjét építgeti. Eszenyi Enikő nagyon tehetséges művész, nagyon sok érdekes elképzelése volt, például a Diktátor című darab, amit ő rendezett, a mai napig nagy siker a színházunkban. De a tehetség és a jó tulajdonságok mellett becsúsztak hibák is. A hangvétel eldurvult a fiatal kollégákkal szemben. Kialakult egy helyzet, ami nem volt jó, amit nagyon nehéz lett volna tovább folytatni. Velünk, idősebbekkel szemben nem használt ilyen hangot, de tudtam arról, hogy sokakkal elmérgesedett a viszony. Én sokat köszönhetek neki: Enikő igazgatósága alatt játszhattam el például Bulgakov Mester és Margaritájában Woland, az ördög szerepét, ami életem egyik nagy színészi élménye volt.”
Lukács Sándor arról is beszélt, a színészet nagyon jó tápanyag az íráshoz, hiszen a színpadon sok olyan helyzetbe kerül, amelybe civilként nem kerülne.