A Vígszínház Kossuth-díjas művészével, akit az 50 évvel ezelőtt bemutatott Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalben láthattak először a nézők, régi emlékeket idézett fel a Nők Lapja Nyár.
A teljes interjú a NŐK LAPJA NYÁR-ban olvasható.
Nők Lapja Nyár 2023.06.26 – 48,49,50,52. oldal
Nemrég fellépett Hegedűs D. Géza születésnapi koncertjén, és elszavalta egy versét. Ennek kapcsán Lukács Sándor elmondta:
“Ez az egyik legutóbbi versem, a címe: Meddig. Ötven év közös élményei, emlékképei ihlették, előtte megmutattam Gézának, nagyon örült neki. Minket még Várkonyi Zoltán szerződtetett a Vígszínházhoz, engem 1972-ben, Gézát 1975- ben, de már főiskolai hallgatóként is itt játszottunk. Sok emlékezetes előadás van a hátunk mögött, a Caligula helytartója, a Don Carlos, utóbbiban ő volt az uralkodó, én meg Posa márki, életem egyik legkedvesebb szerepe. De szép emlék maradt a Vak Béla király, vagy Az ember tragédiája is, amit Szinetár Miklós rendezett a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Akkoriban ezt a darabot népszerű vezető színészek játszották, mint Básti Lajos, Ruttkai Éva, Sinkovits Imre, Kálmán György, és Szinetár gondolt egyet, rendezett nekünk, kezdőknek egy “csikótragédiát”. Géza alakította Ádámot, Bánsági Ildikó Évát, én pedig Lucifert. Kolosszális élmény volt! Két hónap múlva meglepetésemre felhívtak Szinetár titkárságáról, lenne-e kedvem ezúttal Ádámot megformálni, ugyanis készül egy hanglemez a darabból. Éva Molnár Piroska volt, Lucifer Haumann Péter. Büszkén beszélek róla, kevés színésznek adatik meg, hogy két hónapon belül eljátszhatja mindkét híres szerepet.”
A kérdésre, hogyan lehet ennyi szöveget megtanulni, ráadásul több előadásnyit, Lukács Sándor elmondta: “Attól függ, mennyi az a szöveg. Én például két éve játszom A két pápa című darabot Jordán Tamással a Rózsavölgyi Szalonban; óriási élvezet számomra, de olyan rengeteg szöveg, hogy már napokkal előtte elkezdek készülni rá. Egyébként imádjuk, fiatal kollégánk, Vecsei H. Miklós rendezte, akit a próbák során egyre inkább becsülni kezdtünk, olyan bölcsen, pontosan vezetett bennünket. Volt egy koncepciója, ugyanakkor bízott bennünk, és hagyta, hogy mi is hozzátegyük, amit a darabról gondolunk. A végére remekül összecsiszolódtunk. Ezt kevés rendező tudja! Egyesek diktátorrá válnak, mások meg a lovak közé dobják a gyeplőt, holott középen lenne az igazság. Régen azt hitték, a színészet reproduktív szakma, mi csak visszaadjuk a szöveget, de ma már mindenki elismeri, hogy ehhez bizony jókora kreativitásra van szükség, mert azt a figurát meg is kell tudni tölteni élettel.”
Lukács Sándor azt is elárulta, megtörtént-e vele, hogy elfelejtette a szövegét: “Emlékszem a drága Margitai Ágira, az utolsó szerepében, a Momóban. Amikor a premier után bementem hozzá az öltözőbe, hogy gratuláljak, könnyek közt találtam. Hát nem vettem észre, hogy oldalakat felejtett ki a szövegéből?! Márpedig amit a néző nem vesz észre, az nincs. Mondok egy példát. A Gyulai Várszínházban játszottuk a Caligula helytartóját, Őze Lajos alakította a zsidók főrabbiját, én meg Petroniust, a római helytartót. Folyt köztünk a harc, be lehet-e vinni szobrot a zsinagógába. Hát nem, mert tiltja a zsidó vallás. Mire Petronius, hogy nála a hatalom, majd ő eldönti. A darab végére a két nagy ember szinte megkedveli egymást, de legalábbis tisztelni kezdik a másik álláspontját. Amikor Petronius apródjait a császár követei keresztre feszítik, a helytartó megrendül. A jelenet szerint odalépek a téglafalhoz, és összeroppanok. Hát én akkora lélegzetet találtam venni, hogy a téglaport befújta a tüdőmbe a szél, és percekig nem kaptam levegőt. Még a könnyem is kicsordult. A nézők szerencsére semmit nem vettek észre, annyira belevágott a civil baleset a jelenetbe. A végén még a nagy tapsot is zsebre tehettem.”
Azon kevesek közé tartozik, akik a mai napig főszerepeket játszanak, holott nemcsak a női, hanem a férfiszerepek is fogyatkoznak a korral. Ennek kapcsán kifejtette: “Valóban a tenyerén hord az Úristen.” Lukács Sándor szerint a színészlétben az alkalmazkodás a legnehezebb: “A rendezőhöz, a partnerekhez, a műszakhoz, de főleg a rengeteg szabályhoz. Persze pont ebben rejlik a szakmánk szépsége is, hogy együtt hozunk létre valamit. Az írás abban segít, hogy ez alól a nyomás alól néha felszabaduljak. Írni éjszaka is tudok, ha eszembe jut egy sor. Magam vagyok, senki nem diktál, addig csiszolgatom a költeményt, amíg elégedett nem leszek vele. Így teremtek egyensúlyt a lelkemben.”
A teljes interjú a NŐK LAPJA NYÁR-ban olvasható.
Nők Lapja Nyár 2023.06.26 – 48,49,50,52. oldal