Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Mácsai Pál: „A pénz semmivel nem okosabb, mint a politika”

    2023. október 8., vasárnap 09:54

    Anyagi okokból kevesebb bemutatót tud tartani a most kezdődött évadban az Örkény Színház, és jegyáremelésre is kényszerült, ami szorongással és egyfajta lelkiismeretfurdalással tölti el a teátrum igazgatóját. Mácsai Pál az InfoRádióban beszélt az előadóművészet piacosításának szándékáról, a függetlenek helyzetéről és arról is, hogy az iskolákba kellene elvinni a színjátszást.

    Mácsai Pál szerint jól láthatóan nehezebb helyzetben indul az évad a színházak számára. Mint elmondta: eleve az általános kedélyünk is borultabb, borongósabb. Az egész emberiség tele van szorongással, márpedig szorongásból félelmek és zárt társadalmi viselkedések következnek. A kíváncsiság, az újat keresés, a nyitottság háttérbe szorul, és a biztonságra törekvés, a bezárkózás a jellemző, kicsit a román kori erődökre hasonlító lelkiállapotok terjednek. Ez viszont a művészetnek, különösen az előadóművészetnek nem kedvez – magyarázta.

    Az Örkény Színház igazgatója kiemelte, hogy az önkormányzati fenntartású színházakban markánsan megjelent a pénzhiány, akadozó a támogatás, és ez visszahat a munkára, vagyis kevesebb a bemutató. Ennél még nagyobb bajnak gondolja, hogy kormányzati, kultúrpolitikai szinten is megjelent a színházi vagy az előadóművészeti szakma piacosításának a vágya, ami évtizedek óta rendre vissza-visszatér. „Márpedig ha azt gondoljuk, hogy a kultúra piacosítható ebben az országban, ezzel az előadóművészeti múlttal és hagyománnyal, akkor tévedünk” – fogalmazta meg véleményét Mácsai Pál.

    „A pénz az semmivel nem okosabb, mint a politika” – jegyezte meg az igazgató, hozzátéve:

    a pénz nagyon buta dolog, hiszen egyetlen törvényt ismer: önmagából többet akar.

    Ez viszont a művészetben sehová sem vezet, semmire sem visz szerinte. „Bizonyos dolgok pénzbe kerülnek, például az előadóművészet egy tízmilliós országban pénzbe kerül. És valóban van olyan esély, hogy egy szórakoztatóipari produkció – ami még jó is lehet a maga nemében és műfajában – visszahozza az árát, de ezt nem szabad összekeverni a művészettel” – jelentette ki.

    Folytatást itt talál.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram