Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Mácsai Pál: „A tiltakozók számára ez már egy megnyert csata”

    2020. október 5., hétfő 18:25

    Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója a Klubrádiónak adott hosszabb interjújában arról is beszélt, szerinte mi lesz az SZFE-s tiltakozás vége.

    Nyilván el fog bukni valahogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemért folytatott csata – talán mert bemegy az új vezetés az intézménybe, elfárad az egyetemi autonómiáért folytatott tiltakozás, vagy megnyílik egy másik egyetem, és valahogy kényszerítik a hallgatókat, hogy ők is menjenek oda – véli Mácsai Pál, aki a legkevesebb esélyt annak adja, hogy az SZFE fölé helyezett alapítvány kuratóriuma visszavonul, belátja, hogy elszámította magát, és hajlandó újratárgyalni az intézmény működési modelljét.

    Mácsai Pál – fotó: Éder Vera

    Valahogy tehát vége lesz a mostani akciónak, de akárhogy is következzék ez be, a tiltakozók számára ez már egy megnyert csata. Úgy fog bevonulni a színházi és az általános társadalmi emlékezetbe is, hogy azoknak az embereknek, akik ezt végigcsinálták, akik nem féltek és beleálltak, igazuk volt. Nem tud másképpen bevonulni az emlékezetbe, már eldőlt a mostani események utóélete, helye.

    Igaz, az is biztos, hogy nem csak egyfajta emlékezet lesz, mint ahogy – bár nem mérné ezekhez a mostani eseményeket – a ’48-as vagy ’56-os forradalomról is többféle hitek léteznek egymás mellett. A kánon szerint ugyan ezek fényes, kétségbevonhatatlan jelentőségű, hasznos és mintaadó történések voltak, de máig vannak ellenkező nézetek, amelyeket nyilván kiröhögünk és megvetünk – fogalmazott az Örkény Színház igazgatója.

    Az, aki valóban azt gondolja, hogy a Színművészeti hallgatói nyugati vagy sorosista befolyás alatt álló ügynökök, akiket lágerekben képeztek ki az ellenállás rafinált módozataira, az megérdemli, hogy ezt gondolja – tette hozzá.

    Mácsai szerint nagyon érdekes, már színpadi, drámai kérdés, hogy Vidnyánszky Attila rendező, a kuratórium elnöke mit gondol, illetve, hogy miként változnak meg tudatok, hogyan kényszerül valaki arra, hogy olyasmit gondoljon, ami nem áll meg. Ezért különösen mintaadó az, hogy az SZFE-t őrző hallgatók igazat mondanak, és aszerint is cselekszenek.

    Mácsai szerint létező feladat, hogy akik most tiltakoznak, ne váljanak egyszer ugyanolyanokká, mint azok, akik ellenében most igazuk van – tette hozzá.

    A beszélgetést ITT hallgathatják meg.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram