Mácsai Pál az SZFE-ügyről: “A temetés nem zárja le azt, ami történt”

Kicsit korainak tartja a zárt terek nyitását Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója, mert mint mondta, még nincs vége a járványnak. Mácsai erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt.

Mácsai Pál szerint még egy oka van annak, hogy a színházak nem nyitottak újra az első lehetséges pillanatban, ez pedig az, hogy a jegyeket el kell adni, a színház nem olyan, mint a vendéglőterasz. Hozzátette azonban: arra számít, hogy ősszel óriási lakoma lesz a színházakban, premierhegyek jönnek.

Mácsai szerint a járvány okozta kihívásokra az egész színházi szakma jól reagált, műfajtól, világnézettől függetlenül. Példaként saját színházát hozta fel: a járvány alatt az Örkény streamelt, és a járvány alatt végig próbáltak, amikor csak lehetett. Az őszre 3 vadonatúj és 3 kétszer-háromszor bemutatott darabbal készülnek.

Mácsai Pál beszámolt arról is, hogy októbertől 40000 nézőt értek el streamjükkel, ami körülbelül a fele, mintha nyitva lett volna a színház.

Az igazgató szerint elkerülhetetlen, hogy egy színház képviseljen demonstratív módon egy szellemi áramlatot.

Ez nem arról szól, hogy hova szavazok, hanem értékválasztásról – tette hozzá.

Mácsai Pál az SZFE-ügy kapcsán úgy fogalmazott: nem lát rá megoldást, és nem látja, hogy nyugvópontra jutott volna a dolog.

Mint mondta: látja azokat, akiket szakmai atrocitás ért, látja azokat, akik kényszerből maradnak, akik próbálnak és akik nem hajlandóak felejteni. Ami történt, az nem volt szép és nem volt korrekt – vélekedett.

Mint mondta: lesz konszolidáció és megnyugvás, de a temetés nem zárja le, ami történt. Láttunk már épp elég exhumálást – mondta Mácsai Pál.​

Forrás és a teljes riport itt érhető el: ATV