Péntek 13-án a Duna Televízión indult el a Tündérkert című, új magyar történelmi sorozat. Madarász Isti, a Tündérkert rendezője a romániai Szatmárnémetiben a sorozat első két epizódjának premiervetítése előtti kerekasztal-beszélgetésen úgy fogalmazott, a sorozat élete eddigi legnagyobb projektje.
A rendező akkor kapcsolódott be a munkafolyamatokba, amikor már készen voltak a forgatókönyvek, melyek, mint mondta, lenyűgözték. Hozzátette, először a szereplők keresésével és válogatásával kezdték a munkát, majd belefogtak a helyszínek felkutatásába és az akciójelenetek kitalálásába.
A sorozatban látható jeleneteknek többek között a Visegrádi és a Sümegi vár adott otthont, Báthory Gábor kolozsvári palotáját pedig a Kiscelli Múzeumban elevenítették meg – ismertette Madarász Isti. A Tündérkertet csaknem száz napig forgatták és nagyságrendileg 1500 embert mozgatott meg a produkció – fűzte hozzá. A rendező beszélt még a forgatás alatti nehézségekről és az évszakokon átívelő munkáról is. A közönség kérdésére elmondta, szívesen megfilmesítenék az Erdély-trilógia többi részét is.
Szamosi Zsófia, aki a Tündérkertben Báthory Erzsébetet alakítja, a panelbeszélgetésen beszélt karaktere megformálásának folyamatáról, forgatási élményeiről. A színésznő kiemelte mindazok munkáját, akik Báthory Erzsébet sorozatbeli megjelenésén dolgoztak. Elmondta, hogy nagyjából két és fél órába telt, amíg előkészültek a jeleneteihez. Elmondása szerint a Tündérkert egy árnyaltabb és a valósághoz közelítőbb figurát mutat be Báthory Erzsébet karakterében.
A sorozatban Bethlen Gábort alakító Bokor Barna többek között arról is beszélt, hogy karakterének megformálása nagy, de egyben megtisztelő feladat volt. Hozzátette, szerepe kedvéért több technikai nehézséggel is szembe kellett néznie, többek között meg kellett tanulnia lovagolni is. Bokor Barna szerint az erdélyi színészekkel való közös munka nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a köztük és a magyar színészek közötti távolság egyre átjárhatóbb legyen. A produkcióban tizenhét erdélyi színész vett részt, és a munkakapcsolat mellett barátságok is kötődtek – mondta.
Pál ’Deszka’ Attila, aki a Tündérkertben Nagy András hajdúgenerálist alakítja, többek között arról beszélt, hogyan került be a szereplőgárdába, valamint kitért a forgatási helyszínek közötti utazás körülményeire is. Hangsúlyozta, szeretettel dolgozott a produkcióban, Madarász Isti pedig nagyban megkönnyítette munkáját, hiszen a rendező irányítása és tanácsai nagy biztonságérzetet nyújtottak számára a Tündérkert forgatásán.
A nyolcrészes sorozat Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első kötete alapján készült. Producere Helmeczy Dorottya mellett Kálomista Gábor.
A sorozatot Madarász Isti rendezte, a vezető író Bereményi Géza és Tasnádi István. A forgatókönyvek végleges verziójának írója Horváth András Dezső, az operatőr Garai Gábor, a vágó Rumbold László, a látványtervező Pintér Réka, a jelmeztervező Zelenka Nóra, a zeneszerző ifj. Balogh Ferenc, a gyártásvezető Endrődy Balázs, míg történész szakértőként Oborni Teréz vett részt a munkában.