Február 26-án mutatta be legújabb előadását a Miskolci Nemzeti Színház. A revizor című vígjáték Béres Attila rendezésében érkezik a Nagyszínház színpadára, Görög Lászlóval és Simon Zoltánnal a főszerepben.

„Uraim! Azért kérettem önöket ide, mert egy igen kellemetlen hírt kell közölnöm: revizor jön hozzánk.” Ezzel a mondattal kezdődik Gogol majdnem kétszáz éves vígjátéka, melyben egy orosz kisváros elöljárói megneszelik, hogy ellenőrzés érkezik hozzájuk.

A polgármester vezetésével összegyűlnek, hogy sebtében felkészüljenek a fővárosi revizor fogadására, de az „apró-cseprő bűnök” nyomait, a túlkapás, sikkasztás és hanyagság rutinná vált gyakorlatát nem könnyű leplezni. Amikor megjelenik a városban egy ágrólszakadt pétervári fiatalember, mindannyian azt hiszik, hogy ő a rettegett revizor. Elkezdődik a hízelgés és megvesztegetés kínos komédiája, melynek során a fiatalember pofátlanul megszedi magát, és bolondot csinál a korrupt városvezetésből.

Béres Attila rendező elmondta, A revizor klasszikus mű, lassan kétszáz éves, és mint minden társadalmi-politikai szatíra, sok szempontból a keletkezése pillanatához kötött.

– Nem elavult – hiszen kevés olyan vígjáték van a világon, amely biztosan aktuális lesz még száz év múlva is, és az egyik A revizor –, hanem bizonyos rétegei erősen a Gogol korabeli orosz viszonyokat tükrözik, amelyek megértése ma nem evidencia mindenki számára, és talán már nem is érdekes. Azt szeretnénk, ha ez az előadás a gogoli darab minden erényét megtartva egy felismerhető, mai történet lenne, mai figurákkal, egy képzeletbeli város mai politikusrétegével – részletezi a rendező.

– Van egy mondat a szövegben, ami irodalmi szállóige lett, a polgármester mondja a darabvégi nagy összeomlás pillanatában, félig a többi szereplőnek, félig-meddig a közönségnek: „Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!” Ahhoz, hogy az ebbe a mondatba sűrűsödő írói szándék érvényesüljön, valóban saját magunkat kell látnunk a színpadon, nem pedig egy letűnt kor múzeumi figuráit. Akkor működni kezd a darab humora, és tétje lesz a játéknak. Ezt tartottuk szem előtt az előkészítő és a próbafázisban is – magyarázza Béres Attila.

Hozzáteszi, az előadás hangsúlyai a gogoli szöveget követik, a lényeg a szatíra és a helyzetkomikum, melynek alapja egy félreértés: a városvezetés revizornak hisz valakit, aki valójában egy piti kis csaló.

– Mivel minden szereplőnek van vaj a füle mögött, kitör a pánik, és senki sem gondolkozik józanul. Az eredetihez képest új és hangsúlyos elem a zene, amit a jelenetek között és a polgármesternél rendezett „fogadás” jelenetében is használunk. A zene jellemez, könnyen érthetővé teszi, hogy kik ezek az emberek, akik megőrülnek az ellenőrzés hírére, a zene leleplezi, milyen kultúrát, ízlést és értékrendet képviselnek, miközben folyamatosan másnak és jobbnak mutatják magukat. Ebben a világban a pénz és a funkció számít, a minél több pénz és a minél magasabb funkció. Ezen a téren nem sok minden változott a 19. század óta, csak gátlástalanabb és leplezetlenebb lett az emberi gyarlóság, és ez a végletesség nagyszerű színészi lehetőségeket rejt magában a miskolci társulat számára – zárja gondolatait a rendező.

A revizornak hitt Hlesztakov szerepében Simon Zoltánt láthatja a közönség.

– A világ mintha elindult volna egy olyan irányba, hogy legyünk minél többek, jobbak, sikeresebbek és érjünk el minél több dolgot. Ennek egy ékes példája lehet Hlesztakov, aki valójában a pozitív áldozata lesz annak a félreértésnek, hogy azt gondolják róla, hogy ő egy nagyon fontos ember. Az ő vágyai és ez a félreértés hirtelen egységet alkot: találkozik az, ami ő szeretne lenni és amit belelátnak, és ez a szerep előtör belőle, mint egy vulkán – meséli karakteréről Simon Zoltán.

– Szerintem mindenki megtapasztalta már, hogy nagyon könnyű egy olyan közegben jól dolgozni, ahol maximális a bizalom, a szeretet és a megbecsülés az ember felé. Itt, a darabban ez persze egy hamis szeretet, egy félelemből fakadó pozitív energia az, ami Hlesztakov felé áramlik, de mivel ő ezt nem tudja, ezért abszolút úgy érzékeli, hogy őt itt nagyon kedvesen fogadják, nagyra becsülik, látnak benne fantáziát. Egy bizonytalan, szárnyait bontogató fiatalembert is fel lehet emelni, meg lehet tölteni önbizalommal, ha egy ilyen közegbe kerül, épp úgy, ahogyan a legmagabiztosabb embert is el lehet bizonytalanítani, ha csak negatív visszajelzéseket kap – véli a színművész.

– Ez egy kétszáz éve íródott vígjáték, ami kétszáz éve aktuális. Gogol nagyon beletalált valamibe. Az alaptörténeten túl ezek nagyon gazdag emberi történetek. Minden ember, aki ebben a kis vidéki közösségben létezik, próbál boldogulni, – tisztességesen vagy tisztességtelenül – próbál jól élni. Ezeknek a hétköznapi embereknek a sorsa, a vágyaik, az álmaik, a mindennapi küzdelmeik mind megjelennek, és ezek mindnyájunknak ismerősek lehetnek. Tanulságos látni azt is, mi történik, ha valakinek hirtelen nagyon sok hatalom kerül a kezébe – avat be a történetbe Simon Zoltán.

– Színészként meg kell találni azokat a személyiségjegyeket, feladatokat, amiket az adott szerepben magaménak tudok érezni. Úgy érzem, hogy ennél a darabnál mindenki megtalálta azokat a vonásokat a saját szerepében, ami miatt hitelesen el tudja játszani az adott karaktert, és nagyon bízunk benne, hogy a nézők szeretni fogják az előadást – foglalja össze a színművész.

A szereposztást itt érhetik el.