Magyarországra ért a francia irodalmi szenzáció, a Nobel-díjas Albert Camus és az ünnepelt színésznő, Maria Casarès titkos szerelmi levelezése. Az üzenetek közel négy évtizedig pihentek a kiadónál, mire Camus lánya végre készen állt arra, hogy szembenézzen apja másik arcával – számolt be a valaszonline.hu.

1944. március 19-én felolvasást tartanak Michel Leiris francia író párizsi lakásán A telibe viszonzott vágyakozás című Picasso-darabból. A rendező és ügyelő szerepét Albert Camus vállalja. A közönség soraiban ott ül a huszonegy éves, spanyol származású Maria Casarés, akit elbűvöl az akkor harmincéves író. Camus is felfigyel a különleges szépségű, rekedtes hangú színésznőre, és felkéri, hogy játssza el Martha szerepét Félreértés című darabjában. 

Két és fél hónappal később, a normandiai partraszállás éjszakáján szeretőkké válnak – s kapcsolatuk 1960. január 4-ig, Camus végzetes autóbalesetének napjáig tart. Az írónak felesége van, gyerekei, tüdőbaja miatt időről időre gyógykezelésre szorul, Maria Casarést pedig gyakran elszólítják Párizsból a filmforgatások. Így sokszor nem marad számukra más, mint a levelezés. Szavak, mondatok, amelyekben Maria méltó partnere az írónak, jóllehet nem az anyanyelvén, hanem franciául kell fogalmaznia. A másfél évtizeden át írt közel ezer levélben őszintén vallanak munkájukról, könyvekről, színházról, és kendőzetlenül írnak írókról, színészekről, színházigazgatókról, szavaik azonban elsősorban a szerelem, a szenvedély, a töretlen és kitartó vágyakozás bensőséges vallomásai, melyek fél évszázad múltán is lenyűgöző emléket állítanak a két kivételes művésznek és kapcsolatuknak. 

Maria Casarés (1922-1996) apja, Santiago Casares Quiroga, a második spanyol köztársaság miniszterelnöke a spanyol polgárháború kitörése utáni kényszerű lemondását követően Franciaországba menekült családjával. Itt Maria Casarés érdeklődése korán a színészet felé fordult, és a kezdeti kudarcokat követően – akcentusa miatt csak harmadjára vették fel a Konzervatóriumba – a 20. századi francia színjátszás legnagyobb tragikájává vált. Színpadi szerepei mellett olyan, ma már klasszikusnak számító filmekben nyújtott emlékezetes alakítást, mint A Bois de Boulogne hölgyei, a Szerelmek városa vagy az Orfeusz. Albert Camus-re haláláig úgy tekintett, mint élete nagy szerelmére, az egyetlen férfira, akit igazán mélyen szeretett.

„Miként volt képes ennyi éven át együtt maradni ez a két ember a szabad élettel járó kimerítő feszültségben, melyet csak a másik iránti tisztelet csillapított, s amelyben Camus-nek „meg kellett tanulnia egy minden kevélységtől mentes szerelem kifeszített kötelén lépkedni”, hogyhogy nem váltak szét az útjaik, hogyhogy nem kételkedtek soha egymásban, hogy volt mindkettőnek bátorsága kendőzetlenül a másik elé tárni gondolatait és érzéseit? A választ a levelezésük rejti” – írja a fülszövegben Camus leánya, Catherine Camus.

„Megismerkedésükkor a 30 éves Camus ellen a 21 éves színésznő érzelmi védfalat húz maga köré. Szeretők, de nem utazik a férfi után vidékre, és elhagyja, amikor Camus – háborút Algériában átvészelő – felesége visszatér Párizsba. Ez lesz kapcsolatuk „ősbűne”, négy külön töltött év után ugyanis újra összejönnek, ekkor már a nő is beleszeret, de addigra Camus-nek ikergyermekei születnek. Innentől olyan kötelék fűzi a családjához, amit a viszony újrakezdésekor nem tagadhat meg.

Ám nem ezek a kezdetben nyafogó, majd száz oldalakon át mindig a másik szerelmében bizonytalankodó, a saját érzelmeit, vágyakozását bizonygató levelek teszik igazán érdekessé a kötetet, hanem az a történelmi-eszmei háttér, amire a furcsa, titkolt szerelmen keresztül ráláthatunk. A megismerkedés napja egyben a partraszállásé is, Camus az ellenállás résztvevője, ekkor van a legnagyobb a veszélyben, kénytelen falun meghúzni magát. Nem pusztán a múlt század egyik legnagyobb írója, de egész életével azt igazolja, hogy az értelmiségi mocskos korszakban is megőrizheti a hitelességét. A szerelmes levelek jelentős része ugyanis nemcsak egymás utáni vágyakozásról szól, hanem beszámoló is a másiknak. Például arról, hogy Camus 1956-ban a magyar forradalom kitörése előtt éppen a Szovjetunióban járt. Vagy arról, hogy beszédre készül a letiport Magyarországot támogató nagygyűlésen” – írja a Válaszonline. A teljes cikket itt érhetik el.