Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 10., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Majdnem 20 – Elérhető a Bárka Színház inspirálta előadás

    2020. május 11., hétfő 15:16

    Május 11-étől két hétre elérhetővé tették a színészi improvizációkra épülő Majdnem 20 című előadást. A produkció előzménye a Bárka Színház bezárása volt.

    Ebben a teljesen valószerűtlen utópiában egy csapat fiatal elbarikádozza magát a bezárásra ítélt Bárka Színházba, és nem hajlandó elhúzni onnan, nem használ sem jó szó, sem fenyegetés. A patthelyzetet az Új Fenntartó (Közszolgálati Egyetem) végül egy nagyvonalú ajánlattal kívánja feloldani: maradhatnak a fiatalok, ha hajlandóak átképeztetni magukat közszolgának…

    A Bárka Színház 2016-ban lett volna húsz éves, de két évvel azelőtt megszűnt.

    Az író (Tasnádi István), a rendező (Vidovszky György) és a színészek 2016 nyárán leköltöztek az Ördögkatlan Fesztivál (aminek a megalakulásában annak idején komoly szerepet játszott a Bárka) egyik falujába, és egy kanavász alapján elkezdték az improvizációkra, a színészi aktivitásra épülő közös munkát. Darab és előadás így született meg – egyszerre. Ennek a látszólag nulláról induló alkotó folyamatnak valójában nagyon sűrű és gazdag előzménye van, és ez maga a Bárka.

    Tasnádi István a Bárka alapító tagja, Vidovszky György hamar csatlakozott a színházhoz, hozta magával középiskolás tanítványait, velük alkotta meg előbb A Pál utcai fiúkat, majd A Legyek Urát és sok más ifjúsági előadást (Iskola a határon, East Balkán, A harmadik Hullám stb.). Ezekben már feltűntek olyan fiatalok, akik később színészek lettek, és akik most ennek az előadásnak az alkotói.

    Majdnem 20 / Fotó: Schiller Kata

    „A Majdnem 20 volt az egyik legkellemesebb emlékem a 2017-es Ördögkatlanról. Ezek a srácok, Vidó és Tasi irányításával totálisan elkerülték a múltat megszépítő üres nosztalgiázást. Helyette létrehoztak egy pörgő, pontos, tragikomikus történetet, egy olyan előadást, amelyik szellemiségében idézi meg a hajdanvolt Bárka legszebb időszakát és közben reflektál a világra amelyben élünk és persze önmagukat sem kímélik. Fiatal tehetséges színészek, akik gyerekként kezdték egy olyan színházban ami ma már, csak por és hamu. Annak különösen örülök, hogy ez az előadás tovább élhet, és remélem, hogy jó sokan láthatják Budapesten is. Ajánlom mindenkinek szeretettel!”
    Szikszai Rémusz

    A színészek improvizáció alapján írta Tasnádi István
    Játszák:: Bárdi Gergő, Blahó Gergely, Császár Réka, Egri Bálint , Farkas Dénes, Kovács Gergely, Molnár Áron, Sipos Viki
    Rendezte: Vidovszky György
    Bemutató: 2017 – Ördögkatlan Fesztivál. Budapesten az Átriumban volt látható.

    Ezen a linken lesz elérhető az előadás május 11-én 19 órától.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram