gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Május végén rendezik a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált Szegeden

    2022. május 19., csütörtök 09:23

    Az eddig 73 filmet jegyző operatőrnek az elismerést a fesztivál ünnepélyes díjkiosztóján, május 28-án adják át. Az immár hatodik alkalommal megszervezendő filmfesztivál idén is tartogat újdonságokat, a versenyprogram mellett tematikus vetítéseket is szerveznek. A névadó pályafutására emlékezve az egyik sorozat operatőri Oscart nyert filmekből ad válogatást, így a nyitóvetítésen látható az idén ötvenéves Kabaré

    v

    A bűn optikája című sorozat a legjobb magyar krimiket játssza újra – melyhez egy kerekasztal-beszélgetés is kapcsolódik a bűnfilmek képi atmoszférájáról. Újra lehet nézni a műfaj honi etalonjának számító Dögkeselyűt, valamint A nyomozót és az Isteni műszakot. A harmadik széria Magyar panoráma címmel az elmúlt két év hazai filmterméséből mutatja be a legsikeresebbeket, többek között a KilakoltatásA legjobb dolgokon bőgni kell és a Külön falka című műveket.

    A fesztivál központjául szolgáló Belvárosi Mozi műemlék épülete mellett szabadtéren is vetítenek filmeket, melyek közül a legkülönlegesebbnek Pálfi György Final cut – Hölgyeim és Uraim című montázsfilmje ígérkezik.

    A délelőtti workshopokon – a bűnügyi téma mellett – Grunwalsky Ferenc mesél munkájáról, és szerveznek egész napos konferenciát a kiterjesztett valóság technikai és érzéki sajátosságairól is.

    Vágvölgyi B. András közelmúltban megjelent Greed című regényének könyvbemutatójához kapcsolódva, levetítik a mű egyik ihlető forrását, Erich von Stroheim Greed (Gyilkos arany) című 1924-es alkotásának egyórásra rövidített vágott változatát is, melyet Darvas Kristóf kísér zongorajátékával.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram