SZFEÖtvös AndrásAscher TamásBarta DóraTatabányaPécsJankovics Péter
  • facebook
  • instagram
  • 2020. október 27., kedd

    Makranczi Zalán: “A szakma nagy része fel van háborodva az igazságtalanságon”

    2020. október 18., vasárnap 07:37

    Ahogy arról beszámoltunk, október 15-én este 10 óra után a színházi szakma mintegy 80-100 embere látogatta meg az egyetemfoglalókat.

    Kováts Kriszta színművész a Fidelio-nak úgy fogalmazott: „Szerettük volna kifejezni szolidaritásunkat ezek felé a csodálatos fiatalok felé, akik kiállnak a saját értékeik, az autonómia, és a jogos követeléseik mellett. Tiszteletre méltó a komolyságuk, felnőttségük és szakszerűségük, ez a szelíd, de megalkuvást nem ismerő kiállás.”

    A titkos szolidaritási akciót Makranczi Zalán színművész kezdeményezte egy zárt Facebook-csoportban: „Úgy láttam, a diákok kezdenek elfáradni, ezért találtam ki, hogy így támogassuk őket. Persze voltunk őrséget állni, de tudom, hogy nekik is fontos egy ilyen gesztus, amely azt üzeni, mellettük vagyunk.”

    Az SZFE diákjai / Fotó: Lázár Todoroff – Független Szabad Egyetem

    Kováts Kriszta is úgy véli, lélektanilag fontos pillanatban érkeztek: „Egy negyedéves színészhallgató elmondta nekem, hogy milyen jólesik nekik ez a támogatás, mert már épp úgy érzik, hogy kezdenek belefáradni.”

    Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök néhány napja egy rádióinterjúban „hangos kisebbségnek” nevezte az egyetemfoglalókat. Kováts Kriszta szerint ez „nagyon csúnya” megbélyegzése a diákoknak: „Ha már bement a tolvaj a lakásodba, akkor hiába mondja, hogy működjünk együtt. Az alapokkal van a baj: az autonómia elvételével. Hiszen ezt az autonómiát az alaptörvény is biztosítja” – érzékeltette a helyzetet.

    Makranczi Zalán úgy látja súlyos csúsztatás, hogy ideológiai oktatás folyna az SZFE-n: “Szakmai ízlés szerint zajlik az oktatás, de ha az »ízlés« szót kicseréljük »ideológiára«, rögtön politikai színe lesz a dolognak. Közben pedig a szakma nagy része fel van háborodva azon az igazságtalanságon, ami az egyetemmel történik.”

    „A diákok módszerei látványosak, de nem erőszakosak. Ki más, ha nem a filmes és a színházi szakma tudna látványos megmozdulásokat csinálni?” – vélekedik Kováts Kriszta.

    Makranczi Zalán szerint a pszichikai hadviselés része az, hogy a kancellár lelövi az internetet, lecserélteti a zárakat: „Ez a poroszos, fenyítő nevelési technika, ami felett már eljárt az idő.”

    A teljes riport itt olvasható.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -