A szabadúszóként dolgozó művésszel játékstílusokról, rendezői attitűdökről, “laza koncentrációról” beszélgetett Czenkli Dorka a Magyar Narancs-ban, de szóba került az új szerepe a Médeiában és a régi tanára, Gaál Erzsi is. Lapszemle.
A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
A Pinceszínházban bemutatott Médeiában Ágenssel játszanak együtt, Karsai György pedig a görög mitológiáról mesél a közönségnek. A kérdésre, mitől érdekes ma mindez, Makranczi Zalán úgy felelt: “A Médeia rávilágít arra, hogy a mozgatórugóink 2400 évvel ezelőtt is pontosan ugyanazok voltak, mint ma. Szerelem, féltékenység, hatalomvágy. Vagyis ez egy teljesen kortárs, modern darab.”
Azt is hozzátette: “A nem lineáris történetvezetés sokkal jelen idejűbb. Gaál Erzsi volt a Nemzeti Színiakadémián az osztályfőnököm, ő mondta mindig, hogy a színházat lazán koncentrálva kell csinálni. Erre méltatlankodtunk: de tanárnő, akkor most lazán vagy koncentráltan? Aztán eltelt jó pár év, és rájöttem, basszus, ez az az állapot, amiről Gaál Erzsi beszélt. Megengedi magának az ember, hogy észrevegye, hogy mi van körülötte, ugyanakkor benne tud maradni a szerepben.
Nagyon szép az, amikor az ember teljesen átéli a szerepet és mindenét odaadja, de a színház lényege az ,,olyan mintha” érzet, elég, ha a történéseket csak felmutatjuk. Érezni pedig a nézőnek kell elsősorban. Ha nem így csinálja az ember, akkor nem tudja letenni a szerepét, és megtébolyodik. Nagyon sok áldozatát láttuk ennek az elmúlt időszakban. 2023-ban már lejárt annak az ideje, hogy lelkileg sérült embereket nézzünk a színpadon”
– szögezte le Makranczi Zalán.
Annak kapcsán, hogy hosszabb ideje szabadúszó, úgy fogalmazott: “Az Alföldi-féle Nemzetiben, majd Székesfehérváron voltam utoljára társulatban tag. A szabadság először nagyon rémisztő, aztán meg igazán felszabadító rájönni, hogy felelős tudok lenni az életemért. Sokkal kevésbé kiszolgáltatott, mint valahol tagnak lenni. Ha tag vagy egy színházban, mondhatja azt az igazgató, hogy március 15-én ki kell menni a Nemzeti Múzeumhoz, és el kell mondani a Nemzeti dalt, és akkor ki kell menni és el kell mondani, mert félünk a retorziótól. Végtelenül kellemetlen, hogy még mindig a félelemre és a megfélemlítésre épül a szakma. És akkor még a pokoli öncenzúráról nem is beszéltünk. (…)
Az elején elkövettem azt a hibát, hogy nagyon sok munkát elvállaltam, mindent, ami szembejött, mert féltem, hogy nem lesz. Na tessék, megint a félelem. De mostanra úgymond rálazultam az életre. Dórival épp azt tervezzük, hogy ő indít egy színházhoz nem köthető vállalkozást, én meg segítek neki. Lépni kell, valahogy meg kell próbálni előrehaladni. A színházi világunk jelenleg a béka segge alatt van. Befordultunk egy zsákutcába, és elmentünk a falig. De ez lényegében jó, mert lehet, hogy ez segíti elő a változást. Gyökeresen más dolgot kell kitalálni, mert az egész hazai színházi struktúra elavult” – véli Makranczi Zalán.
A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
Magyar Narancs 2023.05.18 – 30,31. oldal
Ledafotó: Makranczi Zalán / fotó: Forgács Bea