SZFEKurta NikéFekete ÁdámJózsef Attila SzínházSzinetár Dóra
  • facebook
  • instagram
  • 2020. október 28., szerda

    Mamma Mia! – Gallusz Nikolettet, Koós Rékát és Ladinek Juditot kérdeztük az újranyitásról

    2020. október 3., szombat 06:16

    Szeptember 18-án a Mamma Mia!-val elindult a Madách Színház 2020/21-es évada. Március közepe óta először álltak nagyszínpadra a teátrum művészei. Az elmúlt hónapokról, egészségünk megőrzéséről, hobbikról, és az újranyitásról az ABBA-musical három főszereplőjével, Gallusz Nikolettel, Ladinek Judittal és Koós Rékával beszélgettünk.

    Színház biztonságosan: A nézők egészsége és biztonságérzete érdekében új közlekedési rendet alakítottak ki a Madách Színházban. A cél, hogy elkerüljék az előcsarnokban, illetve a ruhatárak és a mosdók előtti területeken kialakuló tumultust. A szabályokra korábbi cikkünkben hívtuk fel a figyelmet.

    De mit tehet egy színésznő a saját és családja, barátai, kollégái egészségének védelmében? Milyen lelki és testi praktikákkal tartotta karban magát a több hónapos leállás alatt? Milyen új élményeket hozott a karantén, és vajon jó-e, ha visszatérünk a régi életünkhöz?  Erről is kérdeztük a Madách Színház művészeit, Gallusz Nikolettet, Koós Rékát és Ladinek Juditot.

    – A nyári Tetőkoncert-sorozat előadásain döbbentem rá, milyen jó dolgunk is volt március előtt. Azóta valahogy mindent jobban értékelek… Művészként milyen folyamatok mentek végbe bennetek az elmúlt hónapokban? Mennyire tudtatok felkészülni a második hullámra?

    Gallusz Nikolett/Fotó: Madách Színház

    Gallusz Nikolett: „Bennem mindig nagyon sokféle folyamat zajlik. Próbálom tudatosan szelektálni, hogy milyen impulzusokra érdemes odafigyelni és mi az, amit esetleg kezelni kell – tavasszal nagyon sok kollégám megijedt, de én arra törekedtem, amire egyébként egész életem során: a pozitív dolgokra koncentráltam. Ez persze nem volt könnyű, ilyenkor új célokat, terveket kell szőni. Belevágtam egy óriási lakásfelújításba a barátaink, a családunk segítségével. A színházi elfoglaltság miatt nehéz volt korábban hasonló találkozókat szervezni, így tulajdonképpen visszakaptam a barátaimat. Számomra nem csak negatívumot hozott ez a helyzet. Még soha nem sikerült ennyi időt egyhuzamban a Balatonnal tölteni – ez is fantasztikus volt. Másrészt amikor eltiltanak a színpadtól, akkor újabb kreatív ötletek születnek, én pl. dalszöveget írtam, elsajátítottam szépségápolási praktikákat. Az is igaz, hogy nagyon szeretném visszakapni a megszokott, számomra jól működő életemet, és azokat a szerepeket, melyeken keresztül igazán kiteljesedhetek. Ilyen a Mamma Mia!-ból Donna Sheridan is. Ha őt játszom, önmagamat adhatom, mert minden, amit megél a darabban, azokon én is valamilyen formában már keresztültmentem. Annyira közel áll hozzám, hogy olyan mintha nélküle nem lennék ugyanaz a Gallusz Nikolett.

    -Mi volt számotokra az elmúlt időszak legnehezebb pillanata?

    Gallusz Nikolett: A kiskutyám, Bogyó elvesztése. A gyász minimum egy évig tart, de van egy nagyon kemény másfél hónap – a hiánya nagyon kiütött. Ő egy mester, a nyugalom szigete volt, nagyon nehéz nélküle, de az univerzum kárpótolt más oldalról, az emberi kapcsolataim megerősödtek.

    Ladinek Judit: Amikor először hallottam a vuhani és az olaszországi helyzetről, azonnal átfutott rajtam, hogy sajnos a színház lesz az első, ahol lehúzzák a rolót. Amikor kiderült márciusban, hogy befagyasztják az előadásokat, valahol már számítottam rá. Beigazolódott, milyen jó döntést hoztunk amikor a városból kiköltöztünk. Egy kertesházban mindig akad teendő, az életem nem állt meg. Amúgy sem vagyok unatkozó típus. Nálunk pedig pont egy kölyökkutyával bővült a család, aki rengeteg örömet ad. Volt időnk foglalkozni vele.

    Koós Réka: Az az igazság, hogy én korábban sem éltem olyan életet, ami nagy nyüzsivel járna, gyakorlatilag csak egy hobbinkról, a moziról kellett lemondanunk. Amikor az életünk a normális mederben folyik, én akkor is a Duna-partra, az erdőbe járok a kutyámmal, és az elmúlt hónapokban is csak közeli barátokkal találkoztam, sportolni is egyedül szoktam, a szabadlevegőn. Nekem egy szavam sem lehet, mert olyan helyen lakom, ahol minden adott a jó közérzethez.

    Ladinek Judit/Fotó: Madách Színház

    -Úgy érzem, mindannyian a karanténidőszak előnyeire helyeztük a hangsúlyt, jó ezt hallani. Milyen új területen tudtatok kiteljesedni színpad híján?

    Gallusz Nikolett: A karantén elején elindítottam egy Mentál Nyuszi névre hallgató videócsatornát, ahol személyes jellegű problémákkal foglalkoztam, de a lakásfelújítás annyira leterhelt, hogy most ideiglenesen szünetel. A mentálhigiéné számomra ráadásul nem ismeretlen terület, korábban is foglalkoztam vele, diplomát is szereztem belőle. A kislakás azért is ’újul meg’, mert a jövőben itt szeretnék majd találkozni azokkal, akik segítséget kérnek tőlem, itt fogok tanítani is. Évek óta készítek fel fiatalokat a zenés színházra, felvételire, erre a pályára, csak ezt nem verem nagydobra. Ahhoz azonban, hogy megfelelő tanácsokat adjak, komolyan együtt kell dolgoznunk. A Madách Színházban jó 20 éve megszerzett tapasztaltomat szívesen továbbadom, és ehhez most végre lesz saját helyszín, tér. Az az igazság, hogy csak most volt időnk belevágni.

    Ladinek Judit: A kutyánk, a barkácsolás, az online jóga, a kertészkedés, a főzés mind feltöltött – új süteményeket, különböző kultúrák ételeit próbáltuk ki. Mondjuk sajnos ez meglátszik (nevet). A legfelszabadítóbb azonban az volt, hogy tudtam, nem maradok le semmiről, mert az egész világ megállt. Más szempontból ekeserített, hogy a termékeny éveim tovatűnnek. Más megélni egy hosszú leállást huszonévesen és más ötvenévesen – amikor már tudjuk, hogy fizikálisan és mentálisan is sokkal jobban oda kell figyelnünk magunkra. Ez az elvesztegetett fél év kukába kidobott luxus számomra. Ugyanakkor nem tett rosszat az ’én idő’, hiszen a befelé figyelés időszakát éltük, mindenki rájött, hogy mire van leginkább szüksége. Hiszek abban, hogy nem véletlenül történnek a dolgok. Az is biztos, hogy a jövőben meg kell találni egy egyensúlyt, és nem csak megélni, hanem élni az életünket.

    Koós Réka/Fotó: Madách Színház

    -Mennyire viselitek jól a korlátokat? Rengeteg új szabállyal ismerkedünk…

    Koós Réka: Valójában nem korlátoz ez a helyzet, néha az autóban felejtem a maszkomat, maximum ez bosszant. Az sokkal nyomasztóbb, hogy nem hiszem, hogy bárki tudja, milyen nehéz helyzetben vannak emberek…

    Gallusz Nikolett: A saját korlátjaimat rendkívül jól viselem, mert ha valamit eldöntötök, az elszántság azonnal átveszi a hatalmat. A vírushelyzet elején meditáltam, jógáztam, azaz mentálisan döntöttem el, hogy fogok hozzáállni. De ha mások akarnak rám erőltetni valamilyen rendszabályt, azt nehezen viselem. Ebben közrejátszik, hogy nem Magyarországon szocializálódtam, éltem Kanadában, Japánban, Ausztráliában, és ezekben az országokban bármilyen rendszerben élnek az emberek, a belső szabadságukat nem korlátozzák. És én is úgy érzem, belül sokkal szabadabb lény vagyok.

    Ladinek Judit: 30 évvel ezelőtt, amikor Japánban és Dél-Koreában turnéztam, meglepődve figyeltük a maszkos embereket. Ott már akkor teljesen természetes volt, hogy vigyáznak magukra, egymásra. Aki beteg, az felveszi a maszkot, ezzel az egyszerű módszerrel meg lehet előzni a betegségeket. Számomra ez nem lehet korlát, mert megtisztelem a másikat. Ennek ellenére nehezen szakadok el emberektől. Társaslények vagyunk, kell a csapat, az összetartozás, a találkozás, ehhez a műfajhoz pedig 100%-osan elengedhetetlen.

    -A test edzése mellett fontos a hangot is ápolni?

    Koós Réka: Kellene… Mint minden izom, a hangszál is ellustul. Ebből a szempontból kicsit én is ellustultam, de a próbákon szerencsére tökéletesen visszajött, és működött minden. Tele vagyok energiával, én annyit futottam az elmúlt hónapokban, mint még soha.

    Maszkot fel! A színpadon kívül a Madách Színház dolgozói csak maszkban közlekednek a színházban, most megmutatjuk ezt is:

    A Madách Színház komoly protokoll alapján nyitotta meg kapuit. Hogy élitek meg a szabályokat a színfalak mögött?

    Ladinek Judit: A próbákon a színpadra is maszkban léptünk, nehezebb daloknál vettük csak le. Nagyon vigyázunk, a szereposztások sem keverednek, a tánckar, az öltöztetők, a műszak is kettőzve van – tehát két váltó csoport dolgozik, hogy legalább előadások ne maradjanak el.

    Koós Réka: Tényleg mindent megtettünk az egészségünk megőrzése érdekében, a nézőtérre nem megyünk ki, de nyilván nem lehet egy darabot megváltoztatni teljesen egy vírus miatt. Amikor március óta bevétel nélkül van egy teljes iparág, akkor érthető, hogy a színház is megélhetést próbál biztosítani a dolgozóinak, miközben nyilván mindannyian aggódunk. Ennél nehezebb kérdés nincs is…

    Gallusz Nikolett: Az az igazság, hogy a színházon belül kevésbé vagyok társasági ember, nagyon szeretem a magányomat, a külön öltözőt, hogy egyedül iszogatom a teámat. És azt látom, hogy az emberek többsége pont azt éli meg nehezen, hogy nem lehet társaságban. Én úgy szeretek társaságban lenni, hogy nem ’állok’ középen. Bevallom, nekem még a maszkviselés is tetszik, biztonságban érzem magam tőle, nem mindig baj, ha nem látszanak a gondolataim. Régóta ismerem Szirtes Tamás tanár urat, akit kifejezetten óvatos, gondolkodó embernek tartok, és úgy látom, most extrán odafigyel, talán jobban is, mint mások. Most az lebeg a szemem előtt, hogy újra színpadra álljunk, nagyzenekarral próbáljunk, és ezért mindent meg is teszünk.

    A Madách Színház újranyitásáról a nézők is megosztották gondolataikat:

    Vass Kata / Színház Online

    - Színházi pillanatok az Instagramon -