Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Már 300 ezren váltottak jegyet a Semmelweisre

    2024. február 17., szombat 10:26

    Az Oscar-díjra jelölt Koltai Lajos filmjére a november 30-i bemutatója óta már több mint 300 ezren váltottak jegyet.

    A bemutató óta eltelt 11 hétben 301 745 néző szavazott bizalmat az anyák megmentőjéről szóló Semmelweisnek, melynek főbb szerepeiben Vecsei H. Miklós, Nagy Katica, Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc és Mészáros Blanka láthatók.

    Ezalatt a 11 hét alatt a Semmelweis végig a 10 legnézettebb film között szerepelt a hazai toplistán és még most is a negyedik helyet foglalja el.

    A filmet övező sikerről Koltai Lajos rendező így nyilatkozott:

    „Ez a nézőszám ebben a pillanatban a hihetetlen kategóriájába tartozik, de nagyon nagy öröm, hogy elérhettük. Hálás vagyok a csapatnak, akik velem voltak a film elkészítésében. Felemelő érzés, hogy naponta találkozom emberekkel, akik látták, szeretik, és köszönetet mondanak érte.”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram