Már nem álmodok velük címmel a gyermekvédelemről készít előadást az EXIT Generáció. Az előadásban elhangzó dokumentarista szövegek mind a gyermekvédelmi rendszerben érintettek beszámolói. Az intézetek egykori lakói, fiatalkorú anyák, szakemberek járultak hozzá, hogy mélyen személyes és vállaltan szubjektív történeteiken keresztül a nézők megismerhessenek egy olyan világot, amit a mai napig tabuk és titkok öveznek. A történetből összeálló kép bemutatja, hogyan termeli újra ugyanazokat az élethelyzeteket a rendszer generációról generációra.

Miközben a gyermekotthon sokak számára a fizikai túlélés egyetlen biztosítéka, a szereplők legfőbb kérdése mégis az: “hogyan fogok kijutni innen?”.

„Szereplőinket azonban nem csupán a gyerekkori traumák által ismerjük meg. Az előadásban szövevényes emberi kapcsolatok és humoros mindennapi helyzetek is árnyalják a hazai gyermekvédelem médiából megismert képét. Kiderül, hogy hány pont egy üveg Fanta a Zsé közértben, hogy mi mindenre képesek egymásért a testvérek és hogy megcsókolta-e valaki Cristiano Ronaldot” – írják az alkotók.

“Nyilván nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy miért van lelkiismeretfurdalásom… Tehát az… Amikor az ember túlél dolgokat, amikor kijövünk ebből az egész (…) viharból, és azt mondod, hogy hú, túléltem ezt és azt… tök jól lehet utána fényezni magunkat, hogy sikerült, hogy lediplomáztam, hogy kitörtem, és blablabla, de mindennek van ára.

És nem biztos, hogy megéri. Mert (…) olyan szinten befolyásolja minden mozdulatodat, minden megélt érzelmedet, hogy nem biztos, hogy megérte.”

Játsszák: Simkó Katalin, Török-Illyés Orsolya, Szamosi Zsófia, Dénes Viktor
Látvány: Juhász Nóra
Dramaturg: Zsigó Anna, Hárs Anna
Asszisztens: Gazder Adél
Rendező: Farkas Ádám

A Már nem álmodok velük című előadás valós beszélgetések alapján készül, témája pedig a gyerekvédelem. Neked van a témához kapcsolód személyes érintettséged?

Pár évvel ezelőtt egy számomra nagyon fontos előadással, ami az abúzus témáját járta körbe, Szombathelyen és Kőszegen jártunk, állami gondoskodásban élő kamaszoknál. Nagyon emlékezetes napok voltak. Négy különböző helyet látogattunk meg és játszottunk nekik, utána pedig beszélgettünk az előadásról és a témáról. Korábban soha nem volt olyan, hogy beleláthattam volna közvetlen közelről ilyen fiataloknak az életébe. Azon kívül, hogy egy addig teljesen ismeretlen világ tárult föl előttem, volt néhány pillanat, ami felejthetetlenül beégett az emlékeimbe. Egy lány, akit valamilyen súlyos trauma ért és kizárólag alig hallható, suttogáshoz közeli hangon tudott csak megszólalni, nagyon óvatosan. És egy másik lány, akinek a tekintete épp olyan volt, mint a híres afgán lány fotóján. Mint egy űzött vad. Ott volt élőben előttem az a szempár, csak egy kicsit sötétebb színű szemmel.

A korábbi tapasztalatok miatt még inkább nagy érdeklődéssel fordultam a készülő előadás témája felé. Bizonyos mértékig részt vettem az interjúk készítésében is. Az egyik alkalommal, hogy az interjú elkészülhessen egy anyaotthonban, lefoglaltam a beszélő, fiatal anya másfél éves kisfiát. Épp Zelk Zoltán Este jó című versét énekelgettem neki, amikor hirtelen nagyon megilletődtem, hogy mit is énekelek ennek a gyereknek. Habár még nem érti, csak hangulatokat, szavakat, mögöttes érzéseket, mégis egy pillanatra abszurd volt kiejteni a számon, hogy a meghitt otthonban apa mosdik, anya főz, együtt lenni jó. És elgondolkodtam, hogy hány gyerek él az országban, nem is feltétlenül állami gondozásban, akiknek különböző gyerekdalok és versek nem ugyanazt jelentik, mint a társaiknak, még ha nem is tudják ezt megfogalmazni, csak annyit éreznek, hogy ők mások, mint a többiek.

Egy átlagember mit tehet, hogy segítse ezeknek a fiataloknak a beilleszkedését a társadalomba?

Ha nagyon általános választ próbálok megfogalmazni, akkor elfogadással és azzal, hogy ne érezze magát az érintett stigmatizáltnak. Ha konkrétabban gondolkodok, akkor azok tudnak tenni ezért, akiknek olyan foglalkozásuk van, ami ezt lehetővé teszi. Ebbe azt hiszem, a színház is beletartozik.

Miért fontos, hogy a színház nyelvén beszéljünk erről a témáról?

A színház ideális terep arra, hogy előadók és befogadók közösen tudjanak gondolkodni bizonyos témákról, olyan árnyalt módon, ahogy egy egyszerű, hétköznapi beszélgetés során nem biztos, hogy lehetséges volna. Ami még fontosabb, hogy közös gondolkodásra hív olyan dolgokkal kapcsolatban, amik esetleg tabunak számítanak, vagy egyszerűen csak elkerüli a társadalom nagy részének a figyelmét. Ami pedig a legfontosabb, hogy a színház kiválóan alkalmas az érzékenyítésre, fontos kérdések megfogalmazására, arra, hogy rávilágítson lényegi dolgokra.

Fotó, és interjú: Vass Antónia

Forrás: EXIT Generáció