Már válthatók szabadbérletek a MITEM-re – Rimas Tuminas és Oskaras Koršunovas előadásai is érkeznek


Már váltható három- és négyelőadásos szabadbérlet a Nemzeti Színház által nyolcadik alkalommal megszervezett nemzetközi fesztiválra, a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM).

A szemlét, amelynek 2020-as kiadását a pandémia miatt végül csak tavaly szeptemberben tudták rövidítve pótolni, idén április 22. és május 8. között rendezik meg.

Amint a Nemzeti Színház közösségi oldalán tájékoztatott, a teljes programot később ismertetik, de addig is lerántják a leplet három előadásról. A tegnapi bejelentés alapján a Nemzetiben vendégszerepel április végén a moszkvai Vahtangov Színház Tolsztoj Háború és békéjével, a híres litván rendező, Rimas Tuminas színrevitelében.

Érkezik a Théâtre National Populaire, La Criée – Théâtre National de Marseille produkciója, amelyet a 2020-as Avignoni Fesztiválon mutattak be. A Valére Novarina Az Árnyjáték (Le Jeu des Ombres) című darabjából készült előadást, Orfeusz mítoszának kortárs átiratát Jean Bellorini, a marseille-i teátrum igazgatója rendezte.

Ivan Viripajevnek, a kortárs orosz színházi élet mára már kultikussá vált drámaíró-rendezőjének Delhi tánc elnevezésű darabja egy hét elbeszélésből álló ciklus feldolgozása. A Vilniusi Városi Színház produkciója Oskaras Korsunovas színpadra állításában lesz látható. 

A három előadásra beváltható bérlet 6300, a négy előadásos bérlet 8400 Ft-os kedvezményes áron vásárolható meg a Nemzeti Színház jegyirodájában, jegypénztárában és online is.

– VIII. MITEM, 3 ELŐADÁSOS SZABADBÉRLET

– VIII. MITEM, 4 ELŐADÁSOS SZABADBÉRLET

Ajánló a három említett előadás elé:

Tolsztoj: HÁBORÚ ÉS BÉKE

Vahtangov Színház, Moszkva
Rendező: Rimas Tuminas

„Az emlékezés – a lélek szülőhelye” – mondja Rimas Tuminas rendező, “a litván, aki az orosz színházi kultúra jelenségeként teljesedett ki”, visszahozta a moszkvai Vahtangov Színház dicsőséget azzal, hogy repertoárját az orosz klasszikusok felé fordította. 2021. november 8-án, a Vahtangov Színház századik születésnapjának előestéjén került sor az évad fő bemutatójára – Lev Tolsztoj Háború és béke című regényének adaptációjára Rimas Tuminas rendezésében.

Valere Novarina: ÁRNYJÁTÉK

Théâtre national populaire, La Criée – Théâtre national de Marseille, Franciaország
Festival D’Avignon 2020

Rendező: Jean Bellorini

„A zene meggyógyítja a világot, a beszéd szétszakítja.” – mondja Jean Bellorini rendező, aki  ugyancsak nagy drámai és irodalmi szövegekkel dolgozik. Előadásai szorosan ötvözik a színházat és a zenét. Bellorini 2020 óta a nagymúltú marseille-i TNP (Théâtre National Populaire) igazgatója, Valère Novarinát kérte fel arra, hogy írja meg Orfeusz mítoszának kortárs értelmezését, aki egy olyan partitúrát hozott létre, amelyben a társulat a zenekar; a színészek olyan akrobaták, akik a szavakkal zsonglőrködnek. Valère Novarina Az Árnyjáték (Le Jeu des Ombres) című darabjából készült előadást a 2020-as avignoni Semaine d’art (Művészeti hét) keretében mutatták be.

Ivan Viripajev: DELHI TÁNC

OKT, Vilnius City Theatre
Rendező: Oskaras Koršunovas

„Engem a pátosz nélküli eleven kommunikáció érdekel.”- mondja Ivan Viripajev a kortárs orosz színházi élet mára már kultikussá vált drámaíró-rendezője, akinek drámáit számos európai nyelvre lefordították és Európa jelentős színházaiban hatalmas sikerrel játsszák. A „Delhi tánc” – egy hét elbeszélésből álló ciklus egy híres táncosnőről és az őt körülvevő emberekről, hét történet szerelemről, halálról, és táncról. A drámaíró véleménye a kortárs színházról nagyon hasonló ahhoz, amivel Oskaras Koršunovas litván rendező a saját stúdió-laboratóriumában kísérletezik. A vilniusi Oskaras Koršunovas Theatre rendszeres vendége a világ jelentős nemzetközi fesztiváljainak, Viripajev Delhi tánc című darabját 2017-ben mutatták be.