Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Már válthatunk jegyet a Katona József Színház új évadára

    2023. július 24., hétfő 11:20

    „Terveink szerint augusztus 21-én az évadnyitó társulati üléssel kezdődik 2023/2024-es évadunk. Az első hetekben népszerű Kamrás és Sufnis előadásaink, mint a Káli holtak, a Médeai, a Magányos emberek és az Isten, haza, család térnek vissza elsőként a színpadokra, illetve megkezdődnek októberi bemutatóink próbái” – közölte a Katona József Színház.

    A színház közleménye:

    Szeptembertől látható a Sufniban a Dante: Purgatórium-Paradicsom című produkció – a 2021 óta műsoron levő Dante: Pokol folytatása – Gyabronka József előadásában. A Purgatórium-Paradicsom tavaly augusztusban debütált a Gellért-hegyen: mivel Danténál sok szó esik a sötétségről, az éjszakáról, a csillagokról, a hajnalról és a világosságról, a Pokol napnyugtakor, a Purgatórium-Paradicsom pedig hajnali 5-kor, napfelkeltekor hangzott el. A gellérthegyi előadás (amely egyébként az idén, augusztus 25-én még egyszer látható lesz majd) „díszlete” a besötétedő, majd kivilágosodó ég volt, és alatta a város.

    A Sufni fekete dobozában a látvány helyett a Nádasdy Ádám fordításában elhangzó gyönyörű dantei szövegé lesz a főszerep. Az előadás szövegkönyvét – a Pokolhoz hasonlóan – Török Tamara állította össze.

    Szeptember 14-én októberre tervezett, Kedd című bemutatónk nyílt próbájára várjuk Mecénásainkat a Kamrába. A Kocsis Gergely által írt és rendezett előadásban Fekete Ernő, Pelsőczy Réka, Vizi Dávid, Dankó István és Fullajtár Andrea lesz látható. Bemutató: október 7.

    Másik októberi premierünk, Székely Kriszta Ember tragédiája-rendezése lesz, Embtrag címmel. A Nádasdy Ádám szövegváltozatára épülő előadásban Bezerédi Zoltán, Béres Bence, Bodnár Erika, Elek Ferenc, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Kanyó Kata, Lengyel Benjámin, Mentes Júlia, Pálmai Anna, Pásztor Dániel, Rajkai Zoltán, Rezes Judit, Szirtes Ági és Ujlaki Dénes lesz látható. A készülő produkció nyílt próbáját szeptember 21-én tartjuk a nagyszínpadon. Bemutató: október 8.

    Október 13-án, pénteken egy alkalom erejéig vendégül látjuk a Cabaret Maderno Visszatérni délre című lemezbemutató produkcióját.

    Az 22 éves Cabaret Medrano zenekar idén ősszel jelenteti meg negyedik albumát. A különleges, dramatizált, vizuális effektekkel és apró jelenetekkel színesített bemutatónak a Katona József Színház ad otthont.

    Az új, Visszatérni délre című lemez dalaiban megelevenednek a fővárosra jellemző jelenetek és hangulatok.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram