gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Maradok maradni – Újvidéki vendégjáték a FÉM-ben

    2021. október 11., hétfő 06:08

    Október 21-22-én látható az újvidéki vARTklub vendégelőadása, a StageHive Pályázat Fém Arts & Café által díjazott produkciója. Az előadás az „elmenni vagy maradni a szülőföldön” témáját járja körül.

    Ajánló a darab elé:

    A Weöres Sándor vers ihlette előadás az otthon illetve az „elmenni vagy maradni a szülőföldön” témáját járja körül. Megpróbál nem állást foglalni, nem szájbarágni, nem demagóg lenni, megpróbál nevettetni, felismertetni, de sirattatni is. Megpróbál szólni azokhoz akik elmentek, de azokhoz is akik itt maradtak. Tartalmát irodalmi anyagokon kívül saját szövegek és dokumentarista élettörténetek alkotják. 70 perc a hazáról, a boldogulásról, a külföldről, a hiányról, a nosztalgiáról.

    Szalai Elor Emina korábban így nyilatkozott az előadásról: „A kezembe került Weöres Sándor Talizmánja, és a legjobb pillanatban talált el. Fölvetettem a többieknek a témát, hozzátéve, hogy tudom, hogy lerágott csont, de próbáljuk meg. Az ötletmagocska táptalajra talált. Abban megegyeztünk, hogy négyen ehhez kevesek leszünk, ezért kértük meg Gabikát, hogy legyen az előadás rendezője, koreográfusa, külső szeme. Egyébként mindannyian kőszínházban dolgozunk, de ebben a produkcióban nem állt mögöttünk kőszínházi stáb, szinte amatőr körülmények között dolgoztunk, és a pandémiás időszak miatt nekünk is nehezített volt a pálya. Nem szerettük volna, ha a professzionális színházi körülmények hiánya rányomja a bélyegét az előadásra. Azt remélem, hogy nem ez jön át, hanem az, hogy ez a partizánmunkában, többek között a Magyar Nemzeti Tanács anyagi támogatásával megszületett projekt mindannyiunknak szívügye.”

    MARADOK MARADNI
    az újvidéki vARTklub előadása

    Az előadás hossza: 70 perc

    Összeállította és rendezte: Crnkovity Gabriella
    Játszák: Crnkovity Gabriella, László Judit, Szalai Elor Emina, Szalai Bence, Ozsvár Róbert

    2021. OKTÓBER 21. és 22. 19.00

    Az alkotók így ajánlják a produkciót:

    Crnkovity Gabriella
    „Fáj de kell. Kell, mert fáj. Szüksèges, mint a reggeli szellőztetès. Hogy kiengedjük, ami bennrekedt. Hogy fellèlegezzen a lelkünk.”

    László Judit
    „A gyermekkori emlék egy nagy ágy, ahol álomba ring  a múlt, mellette dalol a jelen és a jövőajtót tárva hideg szelet enged a szobába. Fölriad a múltam, fázik. Megbolydul az idő. De a szülőföld puha karjával minden átölel. Meleg paplanba burkol. Szunnyad a múlt, boldog a jelen és a jövő sem fél már.”

    Szalai Elor Emina
    „Rólunk, nektek, rólad, nekik, velünk, gyertek, mutatunk, sírunk, nevetünk, ott ahol, mindig valahol, valaki gondol rád és hiányzol. Napraforgómag a tenyeremben, ‘messze ringó gyerekkorom’ a szememben. Lehetünk-e együtt a végtelenben?”

    Szalai Bence
    „Nehéz megszólalni, mikor valaki nekünk szegezi a kérdést, hogy „milyen előadást akarunk csinálni tulajdonképpen?” Néha könnyebb megfordítani, és arra felelni, milyet nem akarok. Visszanézve a próbafolyamatra és az elkészült előadásra, büszkén mondhatom, hogy na, ilyet szerettem volna! Kicsit behatárolhatatlan, sokszínű és sokféle, mint mi magunk. Igazán rólunk szól, akik játsszuk, és azokról, akik nézik.”

    Ozsvár Róbert
    ” Üzenet a barátainknak és a családunknak, hogy hiányoznak. Gyertek bármikor és máskor is, az asztalon mindig lesz szárma és szeretet… „

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram