Darvas IvánVárkert BazárEszenyi EnikőCsokonai SzínházTérey JánosSzentendrei TeátrumBakonyi Alexa
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 10., péntek

    Márai maratont tart A költészet napján a Vígszínház

    2020. március 1., vasárnap 21:24

    Hagyományaihoz híven április 11-én ismét megünnepli A költészet napját, József Attila születésnapját a Vígszínház.

    Idén az egyik legnagyobb magyar költő, író, újságíró, Márai Sándor születésének 120. évfordulójára emlékeznek.

    A Vígben Márai maratont tartanak: 11 órától Hirtling IstvánÉltem egyszer én címmel irodalmi brunchra várja a közönséget a Házi Színpadon.

    A nagyszínpadon 15 órától a társulat tagjai kedvenc verseiket szóban és megzenésítve adják elő, melyhez továbbra is várják a nézők által is kedvelt versötleteket a kolteszetnapja@vigszinhaz.hu email címre.

    A napot Hegedűs D. Géza Hallgatni akartam című Márai-estjével zárják a Házi Színpadon.

    Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai, 2013-ig azonban az író hagyatékában, kiadatlanul kallódott. A kéziraton 1950 szerepel befejezés gyanánt, vagyis ez a mű tekinthető Márai első, emigrációban írt, befejezett művének. Az író maga választotta kezdődátuma az Anschluss, Ausztria 1938-ban történt hitleri megszállása, mely történelmi eseménnyel Márai szerint elveszett a klasszikus Európa. A Hallgatni akartam vallomás egy értékvesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -