Az 1982. március 23-án az argentínai San Martinban született Marianela Nunez az Institute Superior de Arte del Teatro Colónban kezdte meg tanulmányait, és mára a világ balettművészetének egyik vezéregyéniségévé vált.

1997-ben került a londoni Royal Ballet- hez, ahol magántáncosként lépett egyre feljebb a ranglétrán. Repertoárja jóvoltából rendre feledhetetlen alakításokkal nyűgözte le közönségét a világ minden táján olyan darabokban, mint a Hattyúk tava, a Csipkerózsika, a Rómeó és Júlia, vagy a Giselle. Művészetét olyan rangos nemzetközi díjakkal ismerték el, mint a Benois de la Danse- és a Laurence Olivier-díj, szülőhazájában pedig elnyerte az Argentin Tánckuratórium Mar a Ruanova-díját, majd 2010-ben az évtized legjobb táncosának járó Konex-díjat.

Marianela kivívta a kritikusok elismerését; úgy ítélték meg, hogy 1946 óta ő formálta meg legjobban Aurora alakját a Royal Ballet előadásában, bizonyítva, hogy kivételes kifejezőerejével és technikájával képes elvarázsolni a közönséget. Pályafutása nemcsak kivételes tánctudásáról árulkodik, hanem jól mutatja, mennyire nemes jellem, aki elkötelezte magát a táncművészet és a jövő nemzedékei iránt. Nagylelkű, önzetlen személyisége a balett világában és azon kívül is inspirációul szolgál, és követendő példa mindenki számára.

Marianela Nunez üzenete:

Egy emlékből még nem lesz történelem. Egy színház története pedig – minden egyes színházé – egyben mások története is, annak a folyamata, hogy a tánc mint művészeti ág hogyan terjedt el és fejlődött a világ különböző részein.

A Royal Ballet falain sorakozó fényképek ennek az útnak az állomásait örökítik meg: a történelemnek vannak kiemelkedő alakjai, akik naggyá tették az argentin táncművészetet. Az intézmények sokszor arcok és vezetéknevek nélküli, néma névtelenség mögé rejtőznek, és nem akarják hallani a múlt visszhangjait.

Az ITI-UNESCO által támogatott és népszerűsített szervezetek, mint amilyen az Argentin Tánckuratórium is, gyakorta felvállalják ennek az emlékfalnak a szerepét, amely nem hagyja, hogy a múlt feledésbe merüljön.

Önökkel tartok abban a törekvésben, hogy megőrizzük, új köntösben mutassuk be a tánc világát gazdagító mesterek, művészek és koreográfusok történetét, hiszen megérdemlik, hogy a jövő nemzedékei is megismerhessék őket.

Mindannyiunknak tisztában kell lennünk azzal, hogy nem csupán szemlélői, hanem örökösei vagyunk ennek a művészetből, méltóságból és áldozatokból szőtt hagyománynak, amelyet hivatástudattól és a szépség szeretetétől áthatva hoztunk létre. Figyelmünket mindig a jövő és a jelen ragadja meg, de a táncművészet fája nem nőhet hatalmasra a múlt termékeny talaja, az elődeink alkotta erős alapok nélkül. Ez a fa a hagyományokban gyökerezik, onnan szívja az éltető erőt.