Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 10., csütörtök
    banner_bigBanner4

    Marosvásárhelyi és tallinni előadással vesz részt a Színházi Olimpián a budaörsi színház

    2023. február 1., szerda 15:21

    A 10. Nemzetközi Színházi Olimpiát Húsvéttól Szent Iván éjjeléig rendezik meg Budapesten és egész Magyarországon. A világszínházi eseménysorozat két hónapja alatt 35 ország 200 társulata érkezik hazánkba, hetven helyszínen összesen 550 előadás lesz látható szerte az országban. A 2023 tavaszán és nyarán immár tizedik alkalommal megrendezett Színházi Olimpia keretében a csatlakozó budapesti és a vidéki teátrumok egy külföldi és egy határon túli produkciót fogadnak – hogy melyeket, arról ők maguk dönthettek. A Budaörsi Latinovits Színház egy marosvásárhelyi és egy észt előadásnak ad helyet. 

    A nemzetközi színházi találkozót a hagyomány és a korszerűség jegyében, illetve az ókori olimpiák szellemében hívták életre 1995-ben Görögországban. Az alapítók neves rendezők és drámaírók, görög, japán, amerikai, spanyol, angol, orosz német és brazil alkotók voltak. A világszínház egyik legnagyobb és legrangosabb eseménye időről időre egy-egy városban, országban talál otthonra. A 2023-as olimpia a Színházi Olimpiák történetének 10. eseményelesz, amelynek ezúttal Magyarország ad otthont áprilistól júliusig. 

    📷 Bereczky Sándor

    A 10. Színházi Olimpiához csatlakozó budapesti és a vidéki teátrumok egy külföldi és egy határon túli produkciót fogadnak, hogy melyeket, arról maguk döntenek. „Így a Magyarországgal szomszédos országok magyar nyelvű színházi műhelyei is részesei lehetnek az olimpiának, a külföldi társulatok meghívása pedig tartós nemzetközi kapcsolatok kialakulását jelentheti a magyar teátrumok számára” – áll a Színházi Olimpia sajtóközleményében. Magyarország legnagyobb színházi fesztiválján olyan szakmai óriások rendezéseivel és munkájával találkozhat majd a hazai közönség, mint TheodóroszTerzopulosz, Tadashi Suzuki, Romeo Castellucci, Szlava Polunyin, Heiner Goebbels, EugenioBarba, Alessandro Serra, Liu Libin vagy Declan Donnellan.

    A Budaörsi Latinovits Színház két előadásnak ad otthont. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának sikerelőadását, a Radu Afrim által rendezett Az ördög próbáját két alkalommal, május 4-én és 5-én este láthatja a közönség magyar nyelven. A tallinni Vaba Lava Színház Két garázs című előadása pedig május 11-én este lesz látható. Az Elmārs Seņkovs által rendezett egyfelvonásost, amely „egy őszinte és humoros történet arról, hogy milyen férfinak lenni”, angol nyelven, magyar szinkrontolmácsolással élvezheti majd a közönség. 

    📷 Bereczky Sándor

    Az ördög próbája Marosvásárhelyről

    Az ördög próbája című, egyfelvonásos komédiaegy Radu Afrim saját ötlete által megrendezett történet, az eredeti előadás szövegének létrehozói pedig maguk a színészek. Az alkotócsapat által írt szövegen és a színészek improvizációin alapuló történet a szocializmus világában gyökerezik és napjaink világába nyúlik. Egy hirtelen meggazdagodott üzletemberről, Ördög Miklós Leventéről szól, aki emlékezetes születésnapi díszelőadást szeretne szervezni kisfiának, kicsi Ricsinek.

    A szülinapi gálát szereplőválogatás és próbasorozat előzi meg, ennek helyszíne a mára már koszlott-lepattant egykori görcsszentmiklósi kultúrotthon, ahol Ördög Miklós Levente, Ricsi édesapja egykoron gyerekként Ceaușescu születésnapját ünnepelte, amely egybeesett a saját születésnapjával. Mint visszaemlékezéséből megtudjuk, születésnapját traumaként élte meg, hiszen Ceaușescuszületésének ünneplése árnyékot vetett az ő nagy napjára, és egy csapással megsemmisítette azt.

    Ez a traumája az oka annak, hogy Ördög a fiának olyan emlékezetes születésnapi ünnepséget szeretne szervezni, amelyre fia boldogan emlékszik majd vissza felnőttkorában. A 2014-ben bemutatott Az ördög próbája az elmúlt évtized egyik kiemelkedő szakmai és közönségsikere volt, majd a pandémia alatt egy időre elbúcsúzott a közönségtől, ám most, a Színházi Olimpiának köszönhetően két alkalommal is látható lesz a Budaörsi Latinovits Színház színpadán.

    Két garázs (Fotó: Vaba Lava Theatre, Tallinn)

    Két garázs Tallinból

    A tallinni Vaba Lava Színház Két garázs című, négyszereplős előadása egy őszinte és humoros történet arról, hogy milyen férfinak lenni. Két észt és két lett férfi posztszovjet garázsukból osztja meg velünk legmélyebb gondolatait, életfilozófiáját, történeteit a boldogság kereséséről.

    Az előadás során sok fontos kérdésre választ kaphatunk. Például, hogyan készítsünk valami hasznosat üres műanyag palackokból? Hogyan szokjunk le a dohányzásról? Ki gondolkodik gyorsabban – egy észt vagy egy lett? Hogyan nyerjük el egy nő szívét, ha csak egy darab papír van nálunk? 

    Elmārs Seņkovs lett rendező – akit tavaly megválasztottak a Lett Nemzeti Színház művészeti vezetőjének – egy különös garázstérre összpontosít, amely menedéket jelentett mind a homo sovieticusnak, mind a demokratikus köztársaság új polgárának.

    Két garázs (Fotó: Vaba Lava Theatre, Tallinn)

    A Két garázs egyszerre játszódik Észtországban és Lettországban, és olyan fiatal férfiak történetét mutatja be, akik éppen akkor érik el a felnőttkort, amikor országuk elnyeri függetlenségét. Mi van akkor, ha a régi és az új világ is idegennek tűnik? Hogyan lehet összeegyeztetni az ellentétes társadalmi elvárásokat, életcélokat, összeesküvés-elméleteket? Mi van, ha az apától örökölt garázs az egyetlen biztonságos menedék?

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram