A népszerű színésznő kétlaki életet él, ahogy ő mondja: Budapestre hazajön, New Yorkba hazamegy. Túl az ötvenedik, javarészt külföldi produkcióban megformált szerepén, ismét szívesen játszana itthon. De nemcsak kamera előtt, színpadon is.

A teljes interjú a BEST-ben olvasható.
Kérdezett: Szabó G. László
Best 2024.01.03 – 8,9. oldal

„Nagyon sokat dolgoztam az elmúlt években, de a lelkem örökké nyugtalan. Akkor érzem jól magam, ha folyamatosan dolgozhatok. Ha az amerikai ügynökeimmel beszélek, és a kétségeimet boncolgatom, mindig azzal nyugtatnak, hogy „szerinted Julia Roberts nem pont ugyanarra vágyik, amire te?” Ő is keresi a neki való feladatokat, mert többet forgatna. Ez egy általános színészprobléma. Egyrészt nem akarjuk elhasználni az arcunkat, elkoptatni a tehetségünket, másrészt, ha egy évben két filmben játszom, akkor is legfeljebb százhúsz napot dolgozom. A többi napon meg csak úgy lebegek, azt meg nem nagyon bírom. Alapvetően színházi színész vagyok, aki megszokta, hogy minden este színpadra lép. Kondicionálja őt a pálya. A filmszínészetnél ez nem adatik meg. Ezért is várok már egy újabb színpadi szerepre itthon. Legutóbb Bozsik Yvette rendezésében, a Cabaret-ban játszottam a Centrál Színházban” – mesélte a Best-nek Marozsán Erika.

Marosán Erika arról is beszélt, hogy lánya, Sára, akivel Brooklynban laknak az egyetemet már Európában szeretné elkezdeni: „Minden nyáron hónapokat töltünk itthon, de a barátai kint vannak.”

A színésznő azt is hozzátette: „Tizenhat éve New Yorkban élek. A zsigereimben érzem, hogy nemsokára visszajövök Magyarországra. Elég volt a távollétből. Nagyon más a kinti mentalitás. Sok barátnőm költözött már haza. Engem is visszahúz a szívem. És persze a színház. Az hiányzik a legjobban.” (…) Elértem abba a korba, hogy már higgadtan tekintek bizonyos dolgokra. A legyél szép, gazdag és sikeres életérzéstől rég megszabadultam. Vett a papám egy pici, százéves, kertes parasztházat a Tisza-tónál. Engem a természet sem gyerekkoromban, sem fiatal nőként nem nagyon hozott lázba. De egy ideje észrevettem magamon, hogy milyen lelkesen ültetem a virágokat és a palántákat, és mekkora örömöt jelent a fejlődésük. Apukámmal kiülünk a verandára, és azt lessük, ahogy a bagoly táplálékot hord a kicsinyeinek. Vagy ahogy a fecskék cikáznak a levegőben. Giccses? Nekünk egyáltalán nem!”

A teljes interjú a BEST-ben olvasható.
Kérdezett: Szabó G. László
Best 2024.01.03 – 8,9. oldal