Azon kevesek közé tartozik, akik Magyarország után külföldön is sikeres színészkarriert futottak be, amerikai és német produkciók sorában szerepelt már. Válaszutakról kérdezte a Nők Lapjában Szegő András.

A színésznő elsőként arról mesélt, jelenleg Philip Kaufman legújabb kötetét olvassa, amelyben az öregségről, az öregedésről ír. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „(…) Hiszem, hogy ezek a boncolgatások, tapogatózások, szaglászások közelebb hoznak belső igazságokat. Hogy találunk valami értelmet ebben a nagy belső összevisszaságban. Talán olyan ez, mint amit a balettosok csinálnak. Mozdulattá rendezik, mozgásba sűrítik test és lélek kaotikus esetlegességét. A napokban levittem néhány foglalkozásra a lányomat Aleszja Popova balettiskolájába, és a teremben egészen fura érzések ragadtak magukkal. Visszajött a múlt, visszaszenderültem az egykori balettos létembe. (…) Jó irányba mentem a válaszútnál? Jól döntöttem, hogy a színészetet választottam, és nem a balettospályát? Nem ott tudtam volna-e kibontakozni, megvalósulni?” – árulta el Marozsán Erika.

A színésznő szerint a dráma a színpad prózája, a balett pedig a költészete: „Balettben a mozdulatnál meg lehet érezni a tökéleteshez közelítő állapotot, a színészetben soha.”

A kérdésre, miért nem lett balettos, azt felelte: „Mert egy nyugtalan, kíváncsi kis kukac vagyok? Azt már éreztem, hogy milyen balettosnak lenni, hogy meddig vihetem, de kíváncsi voltam, hogy milyen lehet színésznőnek lenni. Ráadásul az fantasztikus korszaka volt a színháznak. (…) Amikor itthon kezdtem sikeres lenni, akkor szedtem a sátorfámat, és nekivágtam Németországnak, amikor ott úgymond sztár lettem, továbbálltam New Yorkba. Járt útért nem voltam hajlandó feladni a járatlant! Nem az esetleges siker volt a lényeges, hanem az, hogy minél több helyzetet megéljek, kipróbáljam magam bennük.”

„Tarr Béla is ezt a kérdést járja körül zseniális filmjében, A torinói lóban. Hogy az ember önmagában az utca sarkáig sem jutna el, hogy az egész egy abnormális törekvés, mégis ezek az abnormális törekvések, fájdalmak, kudarcok, keserűségek késztetnek cselekvésre minket. Valamit rárakni arra, amit eddig építettek, míg felhőkarcoló nem lesz belőle. Hogy ez jó vagy rossz, azt nem tudom megmondani, ahogy más sem, de robusztus erők, energiák működnek bennünk. Első emlékeim is azok, hogy éreztem: valamit létre kell hoznom, hogy bődületes akarások sűrűsödnek bennem. Nem volt célja, iránya, formája, csak annyit éreztem, hogy valamit létre akarok hozni…” – nyilatkozta Marozsán Erika.

A színésznő nemrég Krétán forgatott, rövidesen egy osztrák filmben dolgozik, de New York-ban él. Tervezi, hogy hazatér, de vannak még filmek, amelyekhez utazgatnia kell ide-oda a világban.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2021.07.28 – 10,11,12,13. oldal