A Centrál Színház Mary Page Marlowe című előadása kapcsán kérdezte Martinovics Dorinát afuzet.hu. A Puskás Tamás rendezésében színpadra állított mű 11 jelenetben meséli el egy asszony életét. A csecsemőkortól a halálos ágyig végigkísért női sors könnyen szíven találja a nézőt. Rossz szülői minták, barátok, férjek, szerető, ügyvéd, pszichiáter – Mary életének minden egyes szereplője mint mozaik darabkák segítik megérteni lelki vívódásainak okát. A végén összeáll a kép: megtudjuk, mi állt Mary boldogságnak útjában, min tud múlni egy életút.
A teljes interjú itt olvasható.
Mary Page negyvenes bőrébe bújik a darabban. A kérdésre, mennyire kellett tanulmányoznia a korosztályos női sorsokat, vagy felhasználni akár saját élete apró mozzanatait, Martinovics Dorina elmondta:
“Nem kellett sokat kutakodnom, de szerencsére nem azért, mert velem olyan szörnyűségek történtek volna, mint Maryvel. Negyvenes nőként elég sok mindent megélt és megért az ember. Már gyerekként kiosztják nekünk a szerepeket. Mindenhol meg kell felelnünk. Isten tudja, mi lennék én is, hogyan alakul az életem, ha nem akartam volna megfelelni anyaként, szeretőként, vagy színésznőként. E tekintetben tökéletesen átérzem hősnőnk sorsát. A darab is azt a kérdést feszegeti, hogy vajon mire az életünk végére érünk, azt fogjuk érezni, hogy az voltam, amit elvártak tőlem, vagy az, ami lehettem volna, magamtól?”
“Az író először egy konkrét emberről mintázta a sztorit, aztán rájött, hogy részleteiben tulajdonképpen minden nőről szólhat” – tette hozzá a színésznő.
Azt gondolhatnánk, hogy egy negyvenes nő ma már nagyon is tudja, hogy mit akar az élettől. Arról szólva, tényleg ennyire nehéz-e a saját út tudatos kijelölése, a színésznő úgy fogalmazott: “Erre nem hiszem, hogy lehet általános választ adni. Én a 40. születésnapomon döntést hoztam, változtattam, mert azt éreztem, hogy már nem vagyok a helyemen. Még én is keresésben vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudnám ki vagyok én, inkább azt, hogy fontosabbá vált, mi az, amit valóban szeretnék. A legnagyobb kihívás, hogy ezt kétgyerekes anyaként összehangoljam a kötelességeimmel. Egy színésznek alapvetően nehéz összehangolni a magánéletet a szakmával. Nem vagyok otthon esténként, így nem tudom lefektetni a saját gyerekemet. Sok mindent nem csinálhatok meg, ami miatt lelkiismeret furdalásom van. Amikor kimegyek a színpadra, az csodálatos, de mindennek ára van. (…) Most inkább harmincasnak érzem magam. Annyi dolgom lett hirtelen, mint amikor huszonöt voltam.”