1948. május 26-án született Gálvölgyi János Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, parodista, szinkronszínész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Gálvölgyi János pályájáról:

Miután elvégezte az általános iskolát, a Madách Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Kitanulta a fényképész szakmát, majd 1967-68-ban a Révai Nyomda kemigráfus (klisékészítő) fényképészeként dolgozott. Az 1968-as Ki mit tud? kulturális tehetségkutató műsorban tűnt fel parodistaként. 1973-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, karriere a Thália Színházban indult. 1993-ban átszerződött a Madách Színházba, azóta is a társulat tagja. Elsősorban komikus darabokban játszik.

A Rádiókabaré rendszeres vendége, saját műsora, a Gálvölgyi Show évekig volt az RTL Klubon. Műsorvezető a Klubrádióban. Szinkronszínészként is kedvelt, Benny Hill, illetve Harry Klein (Derrick) állandó magyar hangja volt. Feleségével, Gálvölgyi Judittal 42 éve házasok, két lányuk született: Eszter és Dóra.

A születésnapos Gálvölgyi a Spirit FM-nek többek között arról beszélt, hogy nem zavarja, hogy szórakoztató színésznek „skatulyázták be”, nem drámainak. „Ez nem engem zavar, hanem azokat a művészeket, akiknek taknya-nyála egybefolyik, és megnézik négyen, de abban már benne van az egész családja. Na, annak én egy elképesztő pali lehetek. Tessék kipróbálni ezt a műfajt, tessék eljátszani egy vígjátékot 300-szor úgy, hogy mindig, minden este, ugyanabban a pillanatban felrobban a nézőtér” – véli a színész.

Gálvölgyi Jánosról saját szavaival:

Alapmondat: Amikor apám meghalt, anyámat be akartam fizetni egy külföldi útra. Nem nyaralt életében soha. Erre ő azt mondta: “Még csak az kéne, hogy jól érezzem magam!” Ez egy alapmondat bennem. Abban a pillanatban, mikor megszülettem május 26-án, akkor szerintem én ezt hoztam magammal…

Ugrócsoport: Nekem Szepes Mária egyszer azt mondta, hogy egy öreg lélek vagyok. Tehát nagyon sok mindenről tudom, hogy mi fontos és mi nem, azt hiszem legalábbis. Az este hét óra, az fontos, és hogy az a szűk kör, aki hozzám tartozik, az egészséges legyen. A többi abszolút nem számít. Nagyon jól tudom, hogy az én este hét órám egy cérnaszálon lóg. Megmondom őszintén, néha úgy éreztem, hogy most már egy kicsit sok. Mindaz, amit nem lehet tudni, és amiről nem beszélek. Hogy néha nagyon sokan vannak este a színpadon a vállamon. Az ember nem mindig érez erőt magában arra, hogy meg tudja-e emelni azt az ugrócsoportot aznap este… Ami az életnek nem a színházi része. Amit én hozok. Amíg ott asszisztálnak a másik oldalon, addig működik. Ha ott valami gebasz van, akkor ez a szép “jaj, művész úr” című dolog egy pillanat alatt omolhat össze. Tehát tulajdonképpen minden este hálásnak kell lennem a sorsnak, hogy ma is sikerült, de ez mindenkinél így van. Csak itt jobban látszik.. 7-től 10-ig nem tudok mit csinálni, mert tanúk vannak rá.

“Megcsináltad”: Nem. Nincs ilyen. Bennem ez a fantasztikus, hogy nálam kishitűbb, pesszimistább pali nincs. Rossz természet, vagy nem tudom, mi ez. Hidd el, hogy nekem a legvacakabb. A gyerekkori álmom az volt, hogy megyek az utcán és ismerjenek meg. Ma már – miután megadta a sors – nem izgat annyira. Azt nem tudom élvezni, hogy én vagyok Gálvölgyi, de ez nem baj, mert ennek köszönhetően soha nem szálltam el magamtól. Ismerek olyan kollégát, aki ül otthon és ájultan nézi magát a tévében, hogy milyen nagy színész. Tényleg. Vagy tudok olyan jó nevű, tévés kollégádról, akinél voltunk egyszer vacsorázni, és a kávénál azt mondta: “Na, most beszéljünk rólam!” Azt hittük először, hogy viccel, de kiderült, hogy nem. Csodálkozva néztem, hogy ez normális? Hát nekem eszembe sem jut, hogy most, Nórikám, beszéljél rólam és mondd el, miben láttál utoljára. Soha meg nem hívnálak, hogy nézd meg a Furcsa párt. Ha szólsz nekem, akkor elintézem, de nem hívlak meg, mert akkor úgy éreznéd, hogy a végén be kell jönnöd, azt kell mondani, hogy nagyon jó voltál, amitől én fölmászom a plafonra. Érted?

Hamlet: Ha én a Hamletet játszom, baromi nagy csönd van. Nem lehet tudni, hogy jó-e, amit csinálok, mert nincs visszajelzés. De ha azt mondom, hogy nokedli, és nem nevetnek, akkor baj van.

Cirkusz: Ez a pálya olyan, mint a cirkusz. Az emberek ámulva nézik az artistát a trapéz tetején és szurkolnak neki: „Jaj, csak le ne essen!” De titkon azért mindenki arra vár, hátha mégis…

Na, látja!: Hát erről azt gondolom, hogy a jóisten engem nagyon szeretett. Kálmán György mondta egyszer, hogy ne a kitüntetés legyen a célom, hanem az, hogy egy színház a saját halottjának tekintsen. Ez ’68-ban még nem érintett mélyen, de ma már… Tudod te, mennyibe kerül egy jobb temetés? Mindig nagyon örültem a kitüntetéseknek, pedig próbálják ám elvenni az ember örömét. De én nem hagytam. (…)  Kazimir Károly egyszer megkérdezte: Apuskám, tudja, hogy milyen díja volt Kabos Gyulának? Honnan tudnám? De miért volna érdekes? Na, látja! Ő attól még Kabos Gyula. Maga meg legyen a Gálvölgyi! Ez tanulságos volt.

Térdfix zokni: A mai napig ezt viselem a színpadon, mert egy férfinak ebben kell lennie: én ezt így tanultam. Lehet, kinevet érte, de itt van ez a kézmosó folyadék is a táskámban. (elő is veszi és az öltözőasztalra teszi a kis üveget). És ki fogom festeni magam a színpadon. Ma már nem mindenki teszi! Tudja, én annak idején azt láttam, hogy a férfiak szépek a színpadon. Mert szép a bőrük. Nem fénylik a reflektortól és nem is izzad. Én le fogom magam alapozni, ma este is. S tudom, a púder és közötte már nem én leszek.

Más vágyam nincs: Salamon Béla bácsi írta, hogy amikor a lánya alkonytájt leszólt a gyermekének, hogy este van, sötétedik, jöjjön már fel, Juditka még visszaszólt: hadd játsszak még egy kicsit! Én is így érzem: negyvenöt színpadon töltött év, sok ezer előadás, csodálatos partnerek, közönségek után, miközben tudom, hogy ősz vagyok, ráncos, nőnek a szarkalábak a szemem alatt, hogy lassan itt az alkony, de más vágyam igazán nincsen, csak hadd játsszak még egy kicsit!

Forrás: Színház.org, Játékszín, épszava, Magyar Narancs, Origo, Nők Lapja, Bors, humanamagazin.eu,168ora.hu,