Szokatlan lesz. Rendkívül szokatlan. Ha többet mondanánk az Én, a féreg című előadásról, vaskos spoilerekbe futnánk bele, de jó, annyit még elárulhatunk, hogy aki szereti a groteszk humort, az extra csípős iróniát, rengeteget fog nevetni rajta.

Ígéretes kapcsolat szökkent szárba 2022-ben, amikor a Szigligeti Színház Nagyvárad először érkezett vendégjátékra a Szentendrei Teátrumba. (Akkor Molnár Ferenc Játék a kastélyban darabját láthattuk.) Franz Kafka Átváltozás című elbeszélése volt a kiindulási alap, melyből Kárpáti Péter írt drámát Én, a féreg – Kafka kabaré címmel. Nagyváradon májusban mutatták be, a színház új stúdiójában. És idén ezt hozzák Szentendrére, július 28. és 29.-én, többek között mert a Teátrum koprodukciós partner az előadásban. Kovács D. Dániel Székely Gábor és Bodó Viktor rendezői osztályában végzett, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2015-ben. Azóta kiemelkedő műhelyekben dolgozik, mint például a Katona József Színházban, az Örkény Színházban, vagy a Narratíva Kollektívában. A Kafka kabaré a második nagyváradi rendezése. 

Pont ezt akartad megrendezni Váradon? 

Igen, régi mániám ez a történet. Kafka mindig is közel állt hozzám. Az átváltozás volt az első komolyabb gimis olvasmányélményem, rögtön beszippantott a világa, és a vonzalom nem csökkent. Pár éve, egy Bánkitó Fesztiválon mesélte Kárpáti Péter, hogy darabot írt belőle, amit eddig csak Németországban mutattak be. Péter kérdésére, hogy engem érdekelne-e, azonnal lecsaptam. Elolvastam, és rendkívül inspiráló volt, mert frappánsan találta meg az elbeszélés színházi formáját. Alig vártam a helyzetet, hogy egy társulattal valahol megcsináljam. Nagyváradra két év után, idén visszahívtak rendezni. Azonnal tudtam, hogy Kárpáti Kafka darabját fogom ajánlani. Mivel már megismertem a társulatot, pontosabb sejtésem volt arról, kivel melyik szerepen lehetne inspiráltan dolgozni. Ha Tőtős Ádámot nem ismerem meg, nem itt és így jut eszembe ez a történet. 

Mi vonzott a Kafka-Univerzumba középiskolásként? És miért fontos neked felnőttként? 

Nehezen emlékszem vissza gimis olvasmányokra, ha azokat később nem vettem elő újra, de Kafkánál a bizarr, a szokatlan felkeltette az érdeklődést olyan motívumok iránt is, amiken lehet, hogy szokott gimis ál-flegmaságomban máskülönben átlendülök. Ez még ma is érvényes, a színházi tapasztalatok miatt könnyebb nevet adni a jelenségnek: történetei kegyetlen jól sűrítik mindennapjaink tettenérhetetlen, kavargó őrületét.

Improvizáltatok a próbák során? És ha igen, belekerültek azok a mondatok is a végső verzióba?

Igen, mert szerencsére nem kellett hímestojásként vigyázni a szerzői jogokra, így belekerülhetett, ami a színészekkel a próbán adódott. Kárpáti Peti nagyvonalúan kezeli ezt, ami szuper.

Provokáljátok benne a közönséget. Fel vannak készítve a színészek arra, hogy egy néző visszaválaszol előadás közben? 

Mit értesz provokáció alatt? Bosszantást? Buzdítást felszólalásra, miközben megy az előadás?

Akár azt is. Meg hogy a színészek fizikailag hozzáérnek a nézőkhöz, kimennek közéjük, kérdezgetik őket. 

Akkor a válasz az, hogy nem. Olyan őrült nézőre, aki félbeszakítja az előadást, nincsenek felkészítve a színészek. De a hangos kommentek nem jelentenek problémát. Magam is többször tanúja voltam Nagyváradon teljesen konvencionális darabok során, hogy egy-egy néző hangot adott a kikívánkozó gondolatainak. A Féreg többször ment már, ami adott egy rutint a játszóknak, kábé tudják, hogy milyen reakciók fordulhatnak elő. Másrészt, a csapatnak vannak eszközei váratlan helyzetek kezelésére. De a nézői reakció mindig halálugrás, akárhol, akármit rendezek. 

Maga az előadás úgy épül fel, hogy ugyan valamelyest interaktív, de soha nem produkáltatjuk a publikumot – az ilyesmitől mindig is berzenkedtem, nem szeretem. Aktív párbeszéd még nem alakult ki a nézőkkel a Kafka előadás közben, és ez így van jól. 

Hogy fogadta a nagyváradi közönség?

A Féreg az új stúdióhelyszín bemutató darabja, kíváncsiak rá az emberek. Azt hallottam, hogy egymásnak szólnak a városban, hogy itt valami nagyon más van, mint a hagyományos előadásokban. Remek az új stúdió tere, alkalmas határokat feszegető kilengésekre. Is.

Ahogy kimondjuk a darab címét, azonnal állítunk magunkról valamit. Roppant mulatságos.

A történet egy ember belső utazását, tripjét követi végig, az meg majd kiderül az előadásból, hogy ki a féreg. 

Gregor Samsát nagyon meg lehet szeretni benne. Konokul kilép családi, társadalmi helyéről, kiáll, és csak figyel. Sebezhető, de már nem hajlandó szerepet játszani. 

Maga a Kafka novella sem ad készre rágott válaszokat a szereplők motivációiról. Gregor félelmei, kisebbrendűségi szorongásai vannak kirakva a boncasztalra, mely érzések egyébként előbb vagy utóbb, mindenkit megtalálnak. Nagyon érdekes eljátszani azzal, hogyan viselkedünk beszorult helyzetekben. Elakadások, cselekvésképtelenség, amit a történet a szülő-gyerek viszonyból kezd el felfejteni, miközben persze egy felnőtt emberről beszélünk társadalmunkban. Máshogy szembesülünk kételyeinkkel, mint Kafka korában, mert akaratlanul is szembesülünk a többiek csodálatos – tökéletes életével a social média felületeken. A megoldási stratégiák mégis hasonlóak. Minden szereplőnek van történetíve, de Gregor átváltozásához kell ez a különös allegória. 

Áttörni a negyedik falat, ezt már egy régi interjúban is célként fogalmaztad meg. 

Per definitionem szükséges a néző jelenléte az igazán jó színházhoz. Persze a rosszhoz is. Az nem definiálható, mitől születik meg egy kiemelt színházi pillanat, amit mindenki különlegesként él meg, „hazavisz”. De az biztos komponense ennek a pillanatnak, hogy közösen történik játszókkal és befogadókkal, a „néző” nem hátradőlve fogyaszt 3D drámaprezentálást.

Abban a 7 évvel ezelőtti interjúban, azt is megkérdezte tőled a Pótszékfoglaló munkatársa, hogy érzed magad, mint színházi alkotó. Azóta minden sejted kicserélődött. Na és most, hogy érzed magad? 

Dühös vagyok. Van olyan része a színházcsinálásnak, amihez, azt gondolom, jól értek. És amire úgy érzem, szükség is lenne. A független színházcsinálás jó esetben szeszélyesebb, ismeretlen utakat is bejár, bátran kísérletezik. Ez most ellehetetlenül itthon. Ez bosszantó, elkeserítő és dühítő. Remek szakmai találkozásaim vannak, kiváló társulatokkal dolgozhatok itthon is, határon túl is, szerencsés vagyok. De ami a független szcénával történik, miközben a számomra meghatározó nagyszínházakban is fogy a levegő, a mozgástér… Ezt lassan dolgozom fel.

Milyen zene szól a Féreg végén, a nagy fináléban?

6-7 zenét dolgoztunk össze Trabalka Cili zenei vezetővel és Hodu Péterrel. Melyikre gondolsz? Köztük van az All That Jazz zárószáma is, a Bye Bye Life. Vagy a Montmarte-i ibolya c. operett egy duettje. Meg egy vasútállomás zajai. Techno. Egy szenvedélyes robotmacska titkos sóhajai. Nem különösebb mindez, mint 10 perc egy aluljáróban.

Szerző: WL