A Szolnoki Szigligeti Színház egy nagysikerű, hetvenes évekbeli magyar tévéfilm színpadi változatával nyitja meg az új színházi évadot. A Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés színmű, Fejes Endre és Presser Gábor zenés drámája a nagyszínpadon debütál szeptember 27-én. A rendező, Dicső Dániel válaszolt.

Milyen érzésekkel jöttél vissza Szolnokra?

Újra visszajönni Szolnokra nagy öröm volt, mert ez azt jelenti, hogy a közönség szerette, amit korábban csináltunk. A társulat nagy részét már ismertem, ezért ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Biztonságérzetet ad, hogy Dósa Matyival A király beszédében is jól dolgoztunk együtt és a Jó estét nyár, jó estét szerelemben is ő a főszereplő. Nagyon tanulságos volt Vörös Róbert dramaturggal is újra a közös munka. Izgalmas munkafolyamat a történetet átültetni egy mai színpadi nyelvre, kialakítani a saját verziónkat. A városban lenni most sajnos kevesebb időm van, mert nagyon feszített a tempó, de azért egy kis sétára a kutyámmal mindig jut idő a két próba között.

Mennyire hoztátok az előadást a mába?  

Ez a történet a 60-as években játszódik: a vasfüggöny mögötti időszakban, mikor külföldre menni, útlevelet kapni nagy kiváltság volt és egy külföldi diplomata jelenléte egészen mást jelentett.  Az előadást megtartottuk ebben a közegben, de maga a tér nem ragad meg a hatvanas évek stílusában, nem szerettünk volna egy retro előadást. Arra törekszünk, hogy a néző azt érezze, ez a történet neki szól és legalább annyira érvényes most, mint amikor megíródott.

Másnak lenni, kitűnni a tömegből, kitörni egy közegből, elvágyódni egy országból, amiben élünk, ez egy nagyon aktuális érzés. Ebben a történetben nem csak a főszereplő fiú, hanem az őt körülvevő nők is egy jobb életre vágynak és hisznek abban, hogy ha másnak mutatják magukat, akkor többek lehetnek. Szomorú, hogy a társadalom, amiben élnek, nem ad perspektívát, hogy megbecsülve érezzék magukat pusztán attól, hogy tisztességgel végzik a munkájukat.

Társadalmi szinten ez az érzés a szocializmusban volt jellemző, de miért ragadt ez itt, ebben a generációban is?

Ennek történelmi hagyományai vannak, ezért a fiatal generáció is érintett, mert a szülők, nagyszülők által, a transzgenerációs minták belénk ivódtak. Erős önismeret kell ahhoz, hogy az embernek legyenek megvalósítható céljai és megtalálja azt, ami boldoggá teszi, akkor is, ha a közeg, amiben él, nem támogató. Lássuk be, az nehezen hozható össze, hogy valaki nagyon szeretne valamit, de azért nem tesz semmit, azon kívül, hogy elvágyódik.

Itt valóban fel lehet tenni azt a kérdést, hogy társadalmi vagy egyéni felelősség-e az elvágyódás, de hogy a tárgynál maradjunk és beszéljünk egy kicsit a díszletről, hogyan mutatkozik meg a színpadon ez a bezártság?

A díszlet teret enged a szabad asszociációknak. Egy alapvetően nyitott színpadképet látunk, de az oldalsó fémoszlopok jelenléte bezártságot mutat. A tetejük befelé ívelt, ami összenyomja ezt a fiút és a történet összes szereplőjét. Láthatunk rajta lyukakat, amik lehetnek pötty minták, a hatvanas évekre jellemző motívummal, de nézheti az ember golyónyomoknak is vagy kis réseknek, amin keresztül figyelni lehet a többieket.

Ahogy a díszlet is, úgy a szereplőkhöz való viszony is változhat az előadás során. Milyen íve van ennek a történetnek a szereplők szemszögéből?

A fiú titkát a nézők az elején csak sejteni tudják, ahogy a fiú sorsát övező nők sem tudják pontosan őt hova tenni. Érződik a titok, de ezt mindig felülírja az aktuális látszat-luxus életvitel, ami a férfit körülveszi. Egy fordulat után a fiú lelkének sötét bugyrait is meglátjuk és egy másik nézőpontból tudunk tovább menni vele. Ezen a ponton egy más típusú nő lép be a fiú életébe, ami szintén csavar egyet a fiúhoz való hozzáállásunkon. Lehet billegni és ide-oda csapongani abban, hogy mikor, kinek hiszünk, ki mellett állunk, kinek az igazát tudjuk követni ebben a történetben.

Érdekes, de nagyon aktuális férfi-nő dinamika mutatkozik meg a színdarabban.

Ebben a történetben minden női szereplő remél valamit ettől a férfitól. Mondjuk egy útlevél megszerzését vagy csak egy vágyott jobb életet. A férfi pedig a szabadság illúzióját kapja meg egy-egy pillanatra tőlük. Mindenki akar valamit a másiktól, amitől saját magát többnek, jobbnak érezheti. Ez sosem változik, örök téma.

Kiknek ajánlod a darabot?

Ez minden generációnak érdekes lehet. Azoknak is, akik jó emlékeket őriznek a TV filmről vagy a színházi előadásról Presser dalaival. Maga a sztori és a krimi-szerűen felépített eseményszálak azokat a szűz füleket is megtalálják, akiknek semmilyen tudásuk nincs a történetről, mert egy fontos, aktuális és nagyon fordulatos történet, zenékkel megfűszerezve.