A Színház- és Filmművészeti Egyetemen az új vezetés első munkanapján bekövetkezett változásokat foglalja össze az Elméleti és Művészetközvetítő Intézet korábbi vezetője, Gáspár Máté a Mércén megjelent Másnap című írásában.
“2020. október elseje mérföldkő a másfélszázados intézmény történetében: egyetlen nap leforgása alatt jövőjét meghatározó, ám egyúttal múltját is felülíró döntések sokasága született. Mindez nem volt szükségszerű.” Kiemeli: az előző vezetőség felmondási ideje alatt “a szeptember elsejével tulajdonosi jogkörrel felruházott kuratóriumnak egy hónapja lett volna, hogy megteremtse a békésebb átmenet körülményeit.”
Visszatekintve úgy látja: “Ebben a 30 napban a kuratórium tudatosan szabotálta saját feladatát, meg sem próbált párbeszédbe, egyeztetésbe kezdeni (minden erről szóló kurátori nyilatkozat egyszerű hazugság). Helyette (1) folytatta a „modellváltásnak” is megágyazó méltatlan, lejárató sajtóhadjáratot; (2) hivatalos feljegyzések formájában gyenge lábakon álló utasításokkal és „tájékoztatás kérésekkel” bombázta az egyetem vezetőségét; (3) egyoldalúan nyúlt ismételten bele a Szervezeti és Működési Szabályzatba, előkészítendő a terepet az oktatásirányítás erőszakos – nem egyeztetett és jogszabály ellenes – átvételére; (4) közvetetten és közvetve saját intézménye elleni vizsgálatra, állásfoglalásra kért fel állami hatóságokat (Számvevőszék, Oktatási Hivatal, Bíróság). A háttérben pedig zajlott a D-nap előkészítése.”
A szerző példákkal támasztja alá állítását, hogy az egyetemi közösség “jogvédelmet célzó és kizárólag békés, performatív eszközöket használó ellenállásának harci kontextusba ágyazása igen korán megtörtént a kuratórium oldaláról.” A kormányzati stratégia mögött két motivációt mutat ki: a kultúrharcot és a felsőoktatás átalakításának szándékát. Ez utóbbi “tömören úgy foglalható össze, hogy míg a korábbi felállásban az egyetemnek volt vezetése, a magánosítás után egy átláthatatlan és sosem indokolt módon kinevezett vezetőségnek lett egyeteme.”
Véleménye szerint: “Az SZFE ügye azért szól ekkorát, mert az említett két fideszes transzformációs szándék hirtelen egymás mellett mutatkozik meg egy igen szűk, de annál hatásosabban medializálható küzdőtéren.”
Ugyanakkor elutasítja, hogy “a feszültséget elsődlegesen régóta ki nem beszélt szakmai nézeteltérésként (nevezetesen, hogy milyen felkészültségű színházcsinálókra és filmkészítőkre lenne szüksége a hazának) állítsa be valamely kurátor, annak holdudvara vagy éppenséggel maga a kormányzat. A politikus számára ez remek kibúvó az ágazatirányítói döntéshozó vagy éppen a konkrét fenntartói (finanszírozói) felelősség alól – ezzel a fogással az ITM és a Miniszterelnökség minisztere is rendszeresen és élvezettel él. Ám az a felelősség ettől még nem szűnik meg – ahogy erre az egyetemi polgárság rendszeresen emlékezteti is őket, állásfoglalást és intézkedést sürgetve, eddig mindhiába.”
Elemzése szerint “ez a megközelítés egyszerűen figyelmen kívül hagyja az egyetemi ökoszisztéma komplex és organikusan kialakult jellegét. Még egy olyan kicsi intézményben is, mint az SZFE, három Intézetben 18 szakon folyik az oktatás. Ezek a képzések az akkreditáció, az oktatásszervezés, az infrastruktúra és humánerőforrás gazdálkodás, a finanszírozás, stb. vonatkozásában ezer szállal kötődnek egymáshoz, s adják ki végül az intézmény aktuális teljesítményét.
Ha tehát bárki ezen a teljesítményen akar javítani (ami egy jogos, az elmúlt évtizedekben is folyamatosan meglévő pedagógusi-alkotói igény, s ezt eredmények igazolják), annak az egész rendszert belülről, vagy ha úgy tetszik, alulról kell megismernie, átlátnia, belaknia, mielőtt konkrét megrendelésekkel élne vagy utasítást adna. Éppen ezért nem csupán otromba, de egyenesen kudarcra ítélt minden olyan beavatkozás, ami az érintettek (oktatók, hallgatók, munkatársak) nélkül, az ő fejük felett vagy főleg ellenükben történik.”
A konkrét intézkedéseket végigvéve Gáspár Máté aggasztónak tartja a korábbi kancellár távozásának körülményeit, utódjának “katonai neveltetését és munkahelyi szocializációját”. Első – az új általános rektorhelyettessel közösen jegyzett – közleménye sem állja ki a tényszerűség próbáját – állítja a szerző. A rektorhelyettesek kapcsán emlékeztet rá, hogy az ő kinevezésük törvényességét a távozó vezetés bíróságon támadta meg, ezért “minden tevékenységük jogkövetkezmény nélküli, semmis”. Különösképpen ha azok – amint Zalán János nyilatkozataiból következtet Gáspár – “az „oszd meg és uralkodj” taktikához fordulnak, amikor az „egyéni szempontokat” és „egzisztenciális érdekeket” helyezik a valóban modellértékű és intézményi megoldások elé.”
Végezetül felidézi a kormány bejelentését, amely szerint 2021-től az egyetem támogatását 3 milliárd forintra emelik. “A későbbiekben a kuratórium biztos elvégzi a szükséges kimutatásokat, ami alapján kijön a matek, hiszen az SZFE éves állami támogatása a közelmúltig (minden vonatkozó ÁSZ elemzés-zsonglőrködés dacára) csupán kb. 1 milliárd forint volt.” – emlékeztet a szerző, ahogy arra is felhívja a figyelmet, hogy “a kuratóriumban eddig feltűnően csendben üldögélő MOL-os nagykutyákat és a következő évtizedben színházi vagy filmes pályáról álmodozó gólyákat vélhetően egyaránt lázba hozó, minden igényt kielégítő campus beruházás bejelentéséhez Vidnyánszkyéknak még – úgy tűnik – teljesíteniük kell.”
S hogy ez sikerülhet-e, az a szembenálló felek kommunikációs stratégiáján, s végső soron az egyetemi közösség kiállásán múlik – sugallja az Ady-t idéző zárlattal Gáspár Máté.
Köszönet Gáspár Máténak!