Mastercard® Alkotótárs 2023 – Megjelent a színházi inkubációs pályázati felhívás

A Mastercard®, a FÜGE Produkció és a JURÁNYI Inkubátorház második alkalommal is meghirdeti nyílt pályázatát színházcsinálók, színházi formációk részére.

A pályázati program célja:

Lehetőséget biztosítani három fiatal színházi alkotónak, illetve társulásnak, hogy négy hétig a jelen pályázatra benyújtott és 2023/24-es színházi évadra tervezett produkcióján, projektjén dolgozhasson a Jurányi Inkubátorház Mastercard® Alkotótérben: optimális infrastrukturális feltételek között.

A pályázat benyújtására jogosult:

A pályázat benyújtásáig 40. életévét be nem töltött színházi alkotó vagy az általa képviselt formáció, akinek vagy aminek legalább egy, maximum öt önálló színházi munkája bemutatásra került.

A program időtartama: 2023. szeptember – 2024. május

A pályázati anyag:

A pályázat a tervezett színpadi produkció szinopszisát, produkciós leírását, valamint annak létrehozási és forgalmazási tervét tartalmazza. 2023. szeptember 1. – 2024. május 31. között megvalósuló új projektekre lehet pályázni.

A pályázat benyújtása:

Pályázni kizárólag az erre a célra kialakított online pályázati felületen lehet a megadott benyújtási határidőn belül.
Az adatlap regisztráció után a FÜGE hivatalos weboldalán érhető el: http://www.fugeprodukcio.hu/palyazat/.
A pályázati határidőn túl érkezett pályázatokat nem áll módunkban elbírálni.

A pályázat beadási határideje:

2023. június 12. 16.00 óra

A pályázat elbírálása:

A beérkezett pályázatokból szakmai zsűri választja ki a Mastercard® Alkotótér színházi pályázat három nyertesét, akik optimális infrastrukturális hátteret kapnak tervezett projektjük próbafolyamatához, műhelymunkájához.

Az elbírálás az alábbi szempontok alapján történik:
-a benyújtott pályázatok színvonala, művészeti értéke,
-progresszivitása, új formanyelv alkalmazása, keresése,
-társadalmi kérdésekre való érzékenysége,
-a tervezett produkciók mobilitásának és forgalmazásának lehetősége.

Előnyt élveznek azok a projekttervek:
-melyekben az alkotói folyamat során a közösségépítés szerepet kap,
-amelyek fókuszában a társadalmi sokszínűségre való nyitottság áll,
-amelyek kilépnek a hagyományos színházi terekből és bátran alkalmazzák a műfaji határok átlépését,

A szakmai zsűri tagjai: Pass Andrea (író, rendező), Rozgonyi-Kulcsár Viktória (intézményvezető, Jurányi Ház), Stefanovics Angéla (színész), Schwechtje Mihály (író, filmrendező), Tasnádi István (író, rendező)

A pályázat eredményhirdetése:

2023. július 31.

A díjazottak:

A nyertesek négy hétig térítésmentesen és önállóan használhatják projektjük megvalósításához a Mastercard® Alkotóteret.
Vállalják, hogy a munkafolyamat végén prezentálják az elért eredményt egy zártkörű, szakmai alkalom keretében, illetve a projekt próbaideje alatt próbanaplót vezetnek, amely megjelenik a szponzor és a szervező felületein, így biztosítva a folyamatos láthatóságot az alkotóknak.
A díjazottak vállalják továbbá a program időszaka alatt, hogy közreműködnek egy-egy róluk szóló rövid portréfilm elkészítésében.

Szerződéskötés:

A nyertes pályázókkal a FÜGE Egyesület együttműködési szerződést köt. Az inkubációs program alatt a FÜGE kapcsolatot tart a nyertesekkel.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás, információ:
Gulyás Dóra, projektvezető
Telefon: +36 70 443 0211
E-mail: fuge.dora@gmail.com