Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Máté Gábor a Revizornak: „Az AlkalMátéhoz szükség volt az összetartozás vágyára”

    2021. július 30., péntek 13:41

    Máté Gábort Stuber Andrea kérezte az AlkalMáté előadások kapcsán a Revizor Online-on.

    A teljes interjú itt olvasható.

    Elsőként az elődások létrehozásának metódusáról beszélt a rendező: „A módszer eleve megvolt. Az összes osztályomnál arról szólt az első év második fele, hogy ki-ki választ egy drámahőst, magára húzza, és a saját életéből készített jelenettel igazolja az azonosságát vele. Úgy, hogy felismerhető legyen a modell. Ez a színészi munka alapvető része, amit el kell végezni, hogy személyessé váljon az alakítás” – mondta Máté Gábor, majd azt is hozzátette, tulajdonképpen bármelyik osztályával létre tudna hozni hasonló produkciókat, de „egy ilyen hosszútávú munkához mindenképpen szükség volt ennek a társaságnak a közös minőségére, az igényére, az összetartozás vágyára, ez hívta létre a vállalkozást.”

    Kitért arra is, hogy mennyire bízott a sorozat végigvitelében: „Hittem benne, igen. Tudtam, hogy lesznek majd szülések, közbejöhetnek elfoglaltságok vagy betegségek. (…) Azt is szerettem, hogy jöttek közben kilók meg ráncok – egy ilyen másfél évtizedes sorozat az időről szól. Vagy arról is. Miközben történtek olyasmik a volt növendékeimmel, amikre nem számítottam. Meglepett, de büszke is vagyok arra, hogy Gál Kristóf személyében tanítottam egy jó rendőrt is. Aki az elmúlt másfél évben történetesen többet szerepelt a nyilvánosság előtt, mint színész osztálytársai. Lett aztán közülük két rendező is: Dömötör András és Czukor Balázs.

    Az előadásokban minden szakmabelit a nevén neveznek, erről így nyilatkozott: „Zavaró lenne, ha a nézőnek találgatni kellene, hogy ki kicsoda. (…) Bármely más, létező színdarab esetén szabadon elemezhetek; ha valami nem tetszik, el is hagyhatom. Itt azonban kényes a helyzet – valós emberek valós történeteivel dolgozunk, erről nem lehet nem tudomást venni.”

    A teljes interjú itt érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram