gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Máté Gábor: „Csodálom azokat, akik azon gondolkoznak, hogy színházat vezessenek”

    2021. február 13., szombat 15:12

    „Ezt a kört még végigfutom, ezt az öt évet, ha életben maradok, és utána biztos, hogy abba fogom hagyni” – mondta a Cool Story Bro videójában Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, akit nemrég neveztek ki újabb öt évre a színház igazgatójának.

    Döntései okairól a videóban azt mondta: „Ha az a feltételezésem, hogy esetleg nem tudok jól kapcsolódni a fiatalokhoz, mert nem értem, amit mondanak, sokszor talán azt se, amit kérdezni fognak, akkor abba kell hagyni.”

    Hozzátette, nem akarja elvenni a helyet a fiatalok elől, ráadásul „őszintén szólva nem olyan jó dolog ez”.

    A politika annyira beleállt az egész magyar kulturális életbe, hogy ebben semmi jó nincsen. Tulajdonképpen csodálom azokat, akik azon gondolkoznak, hogy színházat vezessenek. Ez egy lehetetlen helyzet ma Magyarországon

    – mondta Máté Gábor.

    Az igazgató a Színház- és Filmművészeti Egyetemről (SZFE) is szót ejtett: „Ha ottmaradok, akkor megbolondulok. Aki ebben benne van, csak ezzel foglalkozik, mert ez mindent leköt, de nekem ez a dolgom: a Katona József Színház igazgatója vagyok, és nem tudom ezt a két dolgot egyszerre csinálni”.

    Máté Gábor a Kortársonline.hu-nak is nyilatkozott. A lap többek közt arról kérdezte, milyen érzés fogta el tavaly márciusban, amikor is kiderült beláthatatlan időre be kell zárni a színházat: 

    „Ilyen lehet lezuhanni egy szakadékba. Bevallom, kétségbeestem. A legkellemetlenebb az volt, hogy mindenki kérdezgette tőlem, hogy most mi lesz. Ezt a kérdést számtalanszor tették már fel nekem az igazgatóságom tíz éve alatt, és én rendre válaszoltam is. Márciusban azonban nem tudtam érdemi választ adni.

    A színészek is elkeseredtek, mert megszokták, hogy este héttől történik velük valami. Ezt az érzetet nagyon nehéz bármi mással pótolni, kiváltani. A novemberi lezárás annyiban volt „könnyebb” lelkileg, hogy már nagyjából tudtuk, hogy mire számítsunk. A dolog másik oldala, hogy mindannyiunknak jól jött egy kis pihenés, hiszen feszített tempóban dolgoztunk: volt, hogy havi kilencven előadást játszottunk a három helyszínünkön, ami rengeteg.”

    Arról szólva, hogy több mint 4 évtizedes pályafutása után ma mit jelent a siker úgy fogalmazott:

    „Székely Gábor mindig figyelmeztetett minket arra, hogy sose higgyük el a sikereinket. Nem tesz jót. Szomjazza az ember, de ha elhiszi, akkor megreked.

    Persze én könnyen beszélek, mert számos olyan elismerést megkaptam, amit sok pályatársam szintén megérdemelt volna, tehát nem lenne szerencsés, ha azt mondanám, hogy a díjak nem számítanak, mert igenis komoly visszajelzések a munkámra nézve – de fontos, hogy ne szálljunk el tőlük.

    Az előadások létrehozása vagy egy jól megformált szerep sokkal nagyobb elégedettséggel tölt el.

    Pláne a tanítványaim eredményei. De vannak olyan rendezéseim, amik örök elégedetlenséget okoznak. Néha azon kapom magam, hogy évekkel ezelőtti előadások foglalkoztatnak, és töröm a fejem, hogy mit kellett volna másképp csinálnom.”

    A Kortársonline interjúját ITT érhetik el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram