Máté Gábor: “Most jegyárat emelni egyenlő az öngyilkossággal”

Takarékoskodni fognak a budapesti Katona József Színházban, de előadás nem maradhat el, mondta Máté Gábor az Infostartnak.

Máté Gábor
Máté Gábor

Az igazgató hozzátette: fogalmuk sincs arról, hogy a gáz- és a villanyár magasba szökése mit jelent majd a színház számára. Már azt számolgatják, hány fokkal lehet hűvösebb télen az intézményben, illetve melegebb időben mennyire hűtsék le.

A tartalékainkból megvagyunk az évad végéig, aztán meglátjuk, mi lesz

– tette hozzá.

Máté azt mondja, a fővárostól további támogatásra nem számítanak, „magánmecenatúra pedig nem igazán létezik Magyarországon”.

Jegyárat emelni ebben az időszakban egyenlő lenne az öngyilkossággal, nézőink nem a felső tízezerből kerülnek ki.

A színházi streamelésről azt mondta, nézői szempontból sem lehet színháznak tekinteni azt, ha valaki otthon leül a képernyő elé és színházat néz.

Ami a művészi tartalmat illeti, a Katona József Színház hagyományaihoz híven idén is igyekszik társadalmi és világjelenségekre reagálni, illetve a fiatal rendezők magát a szemléletet alakítják át az előadásokon keresztül – Máté Gábor példaként Székely Krisztát és Tarnóczi Jakabot említette.

“Tarnóczi Jakab Wagner Ringjéből Az istenek alkonya címmel készít egy prózai előadást zenei betétekkel, ez lesz az évad utolsó bemutatója a nagyszínpadon. És Grecsó Krisztiánnal írattam egy vadonatúj, friss magyar darabot, Tíz eszkimó címmel még karácsony előtt bemutatjuk, nagyon élesen, erősen reagál a mai magyar társadalmi eseményekre” – ecsetelte a színházigazgató.

A teátrum a Színikritikusok Díjának jelölései alapján több kategóriában is “saját magával” versenyez (Legjobb rendezés, Legjobb előadás, Legjobb új magyar dráma). 17 jelölést kapott.

Forrás: Infostart, 24.hu