KulisszaNemcsák KárolyGózon Gyula KamaraszínházA dzsungel könyvePokorny LiaSpilák KláraOperettszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 28., csütörtök

    Máté Gábor, Upor László és Jordán Tamás a Vígszínház ügyéről

    2020. március 16., hétfő 12:54

    Az ATV Híradó munkatársa, Gulyás Eszter megkereste azokat a színházi vezetőket, akiknek a neve Eszenyi Enikő igazgatói pályázatában támogatóként szerepel. Máté Gábor, Upor László és Jordán Tamás már leírta gondolatait.

    A nyilatkozatokat teljes terjedelmében ITT érhetik el.

    Máté Gábor azt felelte:

    “Nem kívánok részt venni ebben a lincselésben. A színházigazgatók hagyományozottan nem minősítik egymás munkáját, de fontos hangsúlyoznom – ahogyan korábban többször is tettem már -, hogy az erőszak, a hatalommal való visszaélés minden formáját elítélem. Ma minden mondat, mint ahogy a kérdés is, a médiában a botrányt erősíti, ami nem tesz jót a színháznak általában és a Vígszínháznak különösen. A támogatásom annak szólt, hogy – túl a szakmai barátságon, ami közel 40 éves, ráadásul egy unikális tehetségű művész megítélése – elképesztő energiával biztosítja a Víg és részeinek működését, nem mindennapi az az eredményesség, ami statisztikailag is kimutatható. (Csinálja utána bárki.)(…)”

    Upor László úgy fogalmazott:

    „(…) A Vígszínház belső működéséről keveset tudok, a színházi gyakorlatokról eddig negatív visszajelzést nem kaptunk. Ha a mostani vádak igaznak bizonyulnának, természetesen el kellene gondolkodnunk azon, hogy a hallgatóknak megfelelő-e a vígszínházi légkör.”

    Korábban már Jordán Tamás is válaszolt, azt írta:

    „Amikor Eszenyi Enikő színházigazgatói pályázatát támogattam (2020. 01. 21.), még nem jelentek meg azok a nyilatkozatok, melyek egységesen számoltak be Eszenyi hatalmi visszaéléseiről. (…) Minden színházban törvényszerűen akadnak joggal elégedetlenkedők.
    A döntést majd a Fővárosi Közgyűlés hozza meg. Egy tényt nem lehet elvitatni. Az esténként 3 helyen játszó Vígszínház 97%-os látogatottsággal megy. Ez legalább 1700-1800 néző naponta. (ez egy saját becslés)
    Sok minden hozzátartozik egy színházigazgató alkalmasságának megítéléséhez. A hatalommal való visszaélés elutasítása mellett ez a meggyőző nézettség az egyik legfontosabb szempont.”

    A nyilatkozatokat teljes terjedelmében ITT érhetik el.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -