KulisszaVígszínházSzarvas JózsefHegedűs D. GézaBródy VeraMácsai Pál
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 24., vasárnap

    Máté Gábor: “Rá kell érezni, mi a színház feladata a következő időkben”

    2020. május 12., kedd 19:19

    A Katona József Színház igazgatóját a Kultúra.hu kérdezte.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    A napokban ünnepelte 65. születésnapját. A kérdésre, érzékeny-e a korára, azt válaszolta: „Persze, egyáltalán nem örülök neki. Különösen ebben a mostani helyzetben: állandóan erről a korosztályról van szó a hírekben március közepe óta, úgyhogy egy fenyegető valami közeledett felém. Ráadásul el is bizonytalanít mindenféle rendszabály, hogy eddig még csinálhattam ezt-azt, mostantól pedig már nagyobb korlátok közé vagyok szorítva. A hatodik X sem volt könnyű, de hogy még efölött is telik-múlik, és meg sem áll az ember 60-nál, ez nagyon kellemetlen. Azt érzékelem, hogy bizonyos dolgok nem úgy vannak, mint voltak”.

    Arról szólva, hogy a lazaságnak saját bevallása szerint gyakran híján van, úgy fogalmazott: „Igen, ez igaz, de szerintem úgy tűnik, mintha laza lennék. Pedig szorongó ember vagyok. Mindenért képes vagyok szorongani. (…) Egyre feszültebb vagyok a deszkákon, egyre jobban félek. A színpadon lenni jó különben, tulajdonképpen az egyetlen hely, ahol igazán jó, de már ott sem annyira. Sajnos a színész idegrendszere tönkremegy ezen a pályán”.

    Az igazgatásról pedig kifejtette: „Azon vagyok, hogy a Zsámbéki Gábor által fölépített színházat ne romboljam össze, hogy megőrizzem a szellemiségét. Azt keresem, hogyan építkezhetek tovább. Jó munkatársakat találtam ehhez, akiknek a kreativitásában száz százalékig megbízok. (…) Nagyon régóta ülök egy fenékkel több lovon. Egy darabig játszottam, azután játszottam és rendeztem, majd játszottam, rendeztem, tanítottam. Ezeket is valahogy egységben tudtam tartani. Egy ember életében előbb-utóbb eldől, hogy mi a prioritás. A magánéletem nagyon sok kudarccal volt övezve, tehát nyilvánvaló volt, hogy ha afelé fordulok, akkor semmilyen babért nem aratok. Végül egy olyan megoldás felé sikerült kormányoznom a privát szférám, amiben egyáltalán eltűrnek, ahogyan én is mást. Azt hiszem, szolgálom a színházat.”

    A kérdésre, miért érzi kudarcnak a magánéletét, azt felelte: „Azt nem lehet sikernek elkönyvelni, hogy az ember otthagyja a családját. Nem így akartam, de végül az egyik fiam ötéves volt, a másik nyolc, amikor széthullott a család. Ez nagyon sok belső fájdalommal jár. Nem azért határozod el, hogy családod, két gyereked legyen, hogy aztán ne tudd egyben tartani. Ez mindenképp kudarc, még akkor is, ha utána a környezeted és te magad is talán vagy annyira intelligens, hogy ezt jó irányba tereld. Nagy örömmel tölt el, hogy a jelenlegi és a volt párom kifejezetten jó kapcsolatban vannak. Ebben természetesen benne van a két fiam családszeretete és a ragaszkodása ahhoz, hogy magunk előtt is bizonyítani tudjuk, hogy többé-kevésbé összetartozunk.”

    Azt is hozzátette, rá kell érezni, hogy mi a színház igazi feladata a következő időkben: „Felelősek vagyunk, nagyon megfontoltnak kell lennünk, mert ismeretlen ellenséggel harcolunk. Nem játék, ami most zajlik. Az emberélet felülírja még a színházat is, jóllehet szeretjük azt gondolni, hogy a színház mindennél fontosabb. Ki kell dolgoznunk egy protokollt, ami minden színháznak kötelező”.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -