Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Matusek Attila fogja irányítani a komáromi színház stúdióját

    2020. szeptember 17., csütörtök 12:46

    Befejeződött az igazgatóváltás a komáromi Jókai Színházban, Gál Tamás átvette az intézmény vezetését a színházat 16 éven át vezető Tóth Tibortól.

    A Paraméter.sk korábbi beszámolójából:

    Tóth Tibor nem maradt a társulatban, de Gál szerint barátsággal váltak el. A május elején történt kinevezés óta elkészítették a jövő évad tervét, és júniusban – a járványhelyzet által megengedett mértékben – megpróbáltak színházként működni, vagyis előadásokat is tartottak.

    Az új évadban rendez majd a színházban Czajlik József, a Thália igazgatója, Michal Vajdička, a Szlovák Nemzeti Színház rendezője, volt igazgatója, de Gál Tamás Eperjes Károly rendezését is fontosnak tartja. Az új évadról Gál Tamás igazgatóval és Varga Emese művészeti vezetővel beszélgetett a Paraméter.sk.

    Üres kassza – 150 ezer eurós kiesés a COVID miatt

    Az igazgató szerint üres kasszával kellett nekiállniuk az új évad tervezésének. „A koronavírus eddig mintegy 150 ezer euró kiesést jelentett. Ezért játszunk 2-3 szereplős darabokat, amelyek szinte nullköltségesek, ezeket is utólag fogjuk fizetni. Költségesebb előadásokat nem tudtunk színpadra vinni” – mondta a Paraméternek Gál. – Szinte üres a kassza, most várjuk a pályázati támogatásokat, ezekből próbálunk majd óvatosan gazdálkodni.”

    Júniusban már játszott a színház

    A március-április-május időszak szinte teljesen kiesett a színház életéből, júniusban viszont már szinte naponta játszottak. „Az első előadásokra csak 30 nézőt tudtunk beengedni, majd 60-at, végül 90-et. A hónap végén már sakktáblában tudtuk ültetni a nézőket, vagyis félházzal üzemeltünk. Júliustól már teljes nézőtérrel mehetnénk” – mesélte a Paraméternek Varga Emese művészeti vezető.

    Új évad – bíznak a legjobbakban

    Bíznak benne, hogy ősszel rendesen el tud indulni a színházi évad.

    „Úgy állunk hozzá, mintha nem lenne anyagi problémánk, de nem is tehetünk mást. Abból indulunk ki, hogy szeptembertől elkezdünk végre játszani – magyarázta az igazgató.

    Shakespeare és Pirandello

    A nagyszínpad programja már teljesen összeállt, a stúdió programjában még van bizonytalanság: egy nem lefixált előadás Rastislav Ballek rendezésében.

    „A nagyszínpadon az első előadás egy Lüszisztráté-átirat, a Szeretkezz, ne háborúzz! című zenés játék lesz – mondja Varga Emese.

    – Szilágyi Anna Eszter írt az eredeti darabból egy mai adaptációt, az előadást Hargitai Iván rendezi. A bemutató márciusban lett volna, de a járvány miatt ez elmaradt.”

    Czajlik József szeptemberben kezdi próbálni Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című darabját, amelynek novemberben lesz a premierje. „Zenés előadás lesz, Lakatos Robi írt hozzá zenét, nagyon jó csapat állt össze körülötte – mondta Varga Emese. –

    Érdekesség, hogy játszik majd benne Lucskay Robi, aki most a londoni Shakespeare’s Globe társulatának tagja. Ő még 20 évvel ezelőtt az Amadeusban kezdett itt Komáromban.”

    Lucskay egyébként feltűnik a Mission Impossible 5. részében, a Titkos Nemzetben.

    A színház 2017-ben elhunyt színészéről, Benkő Gézáról nevezi majd el stúdióját, amit eddig Vasmacskának hívtak, a stúdió falára Szkukálek Lajos festőművész készít portrét a színészről. A stúdiót Matusek Attila irányítja majd, akinek rendezése is lesz a következő évadban.

    További részletek ITT olvashatók.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram