A Színművészeti Egyetem után Alföldi Róbert szerződtette a Nemzeti Színházba, amelynek azóta már nem tagja. Legújabb bemutatóján Heathcliffet adta az Üvöltő szelekből. Színházi és politikai szekértáborokról, emberi kiállásról beszélgetett Mátyássy Bence színművésszel a Magyar Narancs. Lapszemle.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
Magyar Narancs 2023.10.12 – 30,31. oldal

A kérdésre, mikor érezte először, hogy a politika beszivárog a színházba, Mátyássy Bence úgy fogalmazott:
„Az elmúlt több mint egy évtizedet a vélemények, mindkét oldali vélemények sűrűjében éltem át. Nem érdekelnek a címkék. Az SZFE-t is számos vád érte, egyfajta ideológiai nevelést emlegettek, ami nem volt igaz. Ha csak a saját osztályomat nézem, az egyik fele a jobboldali, a másik a baloldali pártokkal szimpatizált. Senkit nem foglalkoztatott, hogy milyen rendezvényekre járunk az óráink után. Ez általánosan igaz volt a színházi közegre is. Előttem van a kép, amikor már a Nemzeti Színház tagjaként ülök a büfében, és Hollósi Frici a Klubrádiót hallgatta, mellette pedig Szarvas Józsi a Magyar Nemzetet olvasta. Békében éreztem magam közöttük. A rendszer hibája, hogy azt kell gondolnunk, minden fekete vagy fehér. Nem érdekel, ki és hova szavaz, az viszont igen, hogy mit tesz le az asztalra szakmailag. Egy ideig próbáltam mindkét szekértábornak megvilágítani a másik igazságait, de még csak nem is közeledtek az álláspontok. 2016-ban Tóth Péterrel pályáztam az Újszínház vezetésére. Úgy gondoltam, hogy lehet másképpen is színházat csinálni, de nem lehet, a generációmnak esélye sincs kipróbálnia magát.”

Apai dédanyja, Eőry Kató Ruttkai Évát és édesanyját bújtatta 1944-ben. A testvérével a rendszerváltáskor Fiatalok Szabad Párt-ja néven pártot alapítottak. Ennek kapcsán elárulta:
„Ezek mind kiállások voltak valami mellett vagy ellen. Dédnagyanyám a helytállásáért 2010-ben megkapta a Világ Igaza kitüntetést. Büszke vagyok rá, róla írtam a szakdolgozatomat is. Anyai dédapám, Eisemann Mihály is bújtatta zsidó munkatársait. Az igazság nekem is nagyon fontos. Minden színházi igazgatómmal és rendezőmmel vitatkoztam, ha valamiben nem értettünk egyet.  (…) Belső, szellemi emigrációban élek, amióta eljöttem a Nemzetiből, és szabadúszó színészként létezem.”

A Nemzeti Színházi pályafutásáról szólva kifejtette: „A nemzet színháza mindig is kiemelt színjátszó helyszín volt, egyúttal történelmileg is a politika terepe. Amíg Alföldi egy sokak számára érthető, igényes népszínházat szeretett volna csinálni, addig Vidnyánszky Attila célja egy fesztiválközönségnek szóló művészszínház működtetése.”

14 év után jött el a Nemzetiből. Ennek okaként azt említi, hogy szerepet kapott a Tv2 Mintaapák című sorozatában, és egyre nehezebben tudta összeegyeztetni az elfoglaltságait: „Továbbá negyvenéves lettem. Szerettem volna váltani. Az SZFE körüli botrányok is egyre inkább éreztették bennem a hatásukat. Tudtam, hogy a függetlenségemért áldozatokat kell hoznom. Egy ideje kétkezi munkákat is vállalok. A takarítás régi vágyam volt, szabadnak érzem magam általa. Munka közben nem kell foglalkoznom a színházi világon belüli csatározásokkal sem. Tervezem, hogy mindent, ami az elmúlt több mint egy évtizedben a színházi életben történt velem, egyszer feldolgozom egy szatirikus vígjátékban. A kisember toposzát. Azt, ahogyan bukdácsol az igazgatók között, ahogy a való világ ingerei hatnak rá.”

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
Magyar Narancs 2023.10.12 – 30,31. oldal