Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Mátyassy Szabolcs, debreceni direktor: „Bonyolult és varázslatos a viszonyunk a színházzal, akárcsak egy szerelemben”

    2023. május 6., szombat 08:10

    Mátyassy Szabolcs színész, zeneszerző veszi át a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatását július 1-től. Miért különleges kihívás egy háromtagozatos vidéki színház vezetése? Többek között erről kérdezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem adjunktusát a Papageno. 

    Mátyassy Szabolcs / Fotó: Éder Vera

    A teljes beszélgetés itt érhető el.

    Az új direktor arról számolt be az orgánumnak, hogy amióta megválasztották, heti rendszerességgel jár Debrecenbe, ahol az önkormányzat és a színház jelenlegi vezetése minden segítséget megad, hogy minél hamarabb átlássa a gazdasági, jogi és egyéb helyzeteket: „Ebben az érzékeny időszakban rendkívül fontos, hogy a társulat semmilyen szempontból ne érezze ennek egy csepp negatív hatását sem.”

    Azt is hozzátette: „Szinte egész felnőtt életemet színház közelében töltöttem, hol, mint előadó-, hol, mint alkotóművész – Szegeden rögtön egy többtagozatos színházba csöppentem. Nekem ez a létforma az alapvetés; amikor tudatosan próbáltam távol tartani magam a színháztól, akkor is előbb-utóbb visszakanyarodtam hozzá. Bonyolult és varázslatos a viszonyunk, akárcsak egy szerelemben.”

    Arról is beszélt, hogy a létező és jól működő fesztiválokat (Deszka Fesztivál, MagdaFeszt) meg szeretné tartani, sőt tovább kívánja fejleszteni, és eltökélt szándékuk, hogy Debrecen (első magyarországi vidéki színházként és városként) megjelenjen a nemzetközi kulturális térképen: „Egy kétéves élőkészítő folyamat után létrehozzuk a K-Európa Nemzetközi Színházi Biennálét, ahol a Baltikumtól a Balkánig hívunk meg produkciókat. Nem titkolt szándékunk, hogy így olyan rangos nemzetközi fesztiválokra jussunk el a jövőben, ahová eddig magyar színházi társulat nem kapott meghívást, s melyre a város méltán lehet büszke.”

    Mátyássy szerint azzal, hogy a Csokonai Fórum mellett hamarosan átadásra kerül a frissen felújított Csokonai Színház óriási lehetőség nyílik, hogy meg tudjanak valósítani egy szegmentált és átgondolt közönségpolitikát.

    Annak kapcsán, hogy tanít a SZFE-n, elárulta:

    „Miután már 13 éve tanítok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, elég pontosan látom, hogy milyen hasznos, amikor egy igazgató vagy egy főrendező saját osztályt visz – hogyan tudta Marton László, Máté Gábor, Novák Eszter vagy éppen Kerényi Imre, még régebbről Nádasdy Kálmán integrálni a pályakezdő fiatalokat az általuk vezetett színházba. Miután a szeptembertől induló zenés-színész szak osztályvezetője leszek, így remek lehetőség kínálkozik arra, hogy az osztályom bizonyos darabokban a kötelező szakmai gyakorlatát Debrecenben töltse.  Az együttműködést nem csak az SZFE-vel, hanem az összes olyan kulturális és oktatási intézménnyel szeretném szorossá tenni, ahol ez közös igényként felmerül.”

    A teljes beszélgetés itt érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram