Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Mécs Károly: „Még mindig szeretem az életet”

    2021. június 12., szombat 07:08

    Mécs Károly művészi életpályáját 2021-ben Kossuth-nagydíjjal ismerték el. A 85. életévét januárban betöltő kétszeres Kossuth-és Jászai Mari-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett színművész, rendező a Kossuth Rádióban adott interjúban nemcsak a nagydíj jelentőségéről beszélt, de elárult egy olyan titkot is, amelyet hatvan évig őrzött.

    „Elég öreg vagyok már, de még mindig szeretem az életet” – mondta Mécs Károly a Kossuth Rádió Nagyok című zenés portérműsorában Farkas Adrienne-nel beszélgetve. Saját bevallása szerint „olvasós famíliába” született, már a bölcsője mellett is könyvek voltak. Korán, mindössze 5-6 évesen megtanult olvasni, és ettől kezdve falta a könyveket. Boldog volt, amikor Várkonyi Zoltán kiválasztotta A kőszívű ember fiai filmváltozatában Baradlay Richárd szerepére. „A rendező olyan társaságot hozott össze, amelynek tagjai nemcsak játszották, de élték is a szerepet. A film nagy műgonddal készült, és olyan költségvetésből, amely kiugró volt az akkori filmgyártásban” – mesélte a nemzet művésze a közmédia műsorában. Kiemelte azt is, hogy mindenki, aki részt vett a produkcióban, átélte ’56-ot.

    Fotó: Zih Zsolt

    A műsorban erről az időszakról is mesélt, ráadásul egy olyan történetet, amelyet hatvan évig tartott titokban.

    „Húszéves voltam 1956-ban. Amikor a november 4-i események után elindult az élet, ismét elkezdtünk munkába járni. Én akkor egy sokszorosító üzemben dolgoztam, és a főnököm, aki régi katonatiszt volt, egy nap megjelent és hozott egy igazolványt. Az volt ráírva, hogy az illető a szovjet hadsereg védelme alatt áll. Kérte, hogy ebből csináljunk még. Körülbelül 200 darab ilyen igazolványt készítettünk, aztán minden, a gyártáshoz használt kelléket megsemmisítettünk. Erről 60 évig senkinek nem beszéltem” – mondta Mécs Károly, majd hozzátette: „én azt kívánom, hogy háború többé ne legyen, mert ez az emberi produktum legmocskosabb alkotóeleme.”

    A zenés portréműsorban az irodalmi eszmefuttatások és színpadi múltidézés mellett a 2021-ben kapott elismerés is szóba került. „Álmodni sem mertem arról, hogy Kossuth-nagydíjat kapok, úgy gondolom ez nemcsak nekem szól, hanem a nemzedékemnek is.Ezek az emberek rendkívül sokat tettek azért, hogy a magyar színművészet fennmaradjon, és jellegében, lelkiségében megőrizze tisztaságát. Ez egyúttal az ő díjuk is” – fogalmazott a Nagyokban Mécs Károly.

    A Mécs Károllyal készített beszélgetést újra lehet hallgatni a Médiaklikk.hu oldalon.

    Forrás: hirado.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram