Meczner János az Arany János Színház és a Budapest Bábszínház igazgatójaként két generáció színházi szocializációját határozta meg, intézményvezetőként és tanárként pedig jelentős szerepet játszott abban, hogy a szakmán belül emancipálódjon az ifjúsági és gyerekkorosztály, valamint a báb műfaja. Papp Tímea kérdezte a Kultúra.hu oldalán.

„A rizikó szükséges a színházcsináláshoz.  Azt a színházat, amelyik nem vállal kockázatot, megette a fene. Az évek folyamán mind több és több vállalkozást készítettünk” – mondja Meczner János, aki harminc évig vezette a Budapest Bábszínházat, mielőtt átadta volna a stafétát Ellinger Edinának.

A kérdésre, előre látta-e, ha máskor nem, a főpróbahéten, hogy miből lesz bukás, azt felelte:

„Százszázalékos biztonsággal ritkán lehet ezt  prognosztizálni. Igazgatóként az volt a feladatom, hogy minden segítséget megadjak a készülő produkciónak, hogy a rendező az adott társulattal, adott pénzből, adott próbaidő alatt és adott műszaki lehetőségekkel minél érdekesebb előadást hozzon létre. De közelítek máshonnan. A Bábszínházban volt egy előadásunk, amelynek volt közönségsikere, én viszont már az első pillanattól szégyelltem. Ugyanakkor félóra se kellett, hogy beállítsák a díszletet, és azok a színészek játszották, akiknek más feladatot nem tudtam adni, ezáltal pedig a többiek pihentek. Megint mondom, hogy ne legyen előrelépés, az lehet nem opció!”

„Olyan művészeket hívtam, akiknek volt érzékük a stilizáltabb, absztraktabb megközelítésekhez, amellyel a közönség érdeklődése mellett a szakma kíváncsiságát is felkelthették, ez szép lassan szinte öngerjesztővé vált. Olyan is előfordult, amikor először a főiskolai osztályomhoz hívtam valakit, és aztán már hozzájuk érkezett a színházba. Az írókkal és színészekkel kapcsolatban is körülbelül ugyanez zajlott. Meggyőződésem, hogy az alapanyagon sok múlik” – tette hozzá.