SZFEMácsai PálMajor FesztCziegler BalázsVidnyánszky AttilaBondoró Fesztivál
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 8., szerda

    Meczner János és a Budapest Bábszínház: “Hiszek benne, hogy leginkább a minőség a döntő”

    2020. március 18., szerda 07:51

    25 és fél évig igazgatta a Budapest Bábszínházat, ezzel a rekorderek között van. Március elsejével vonult nyugdíjba, de éppoly lelkesen beszél színházáról, mintha az imént kezdte volna irányítani. Meczner Jánost a Népszava kérdezte.

    A teljes interjú ITT olvasható.A kérdésre, tévhit, vagy alapvetően tényleg a gyerekek műfaja a báb, amit érdemes szélesíteni a felnőttek felé, Meczner János elmondta: “(…) Tény, hogy a mágikus gondolkodás, tárgyakkal való játék és azonosulás a gyerekeket nagyon is jellemzi, tehát nem véletlen, hogy a gyerekszínház megtalálta magának ezt a műfajt. Ám ehhez képest a báb már több mint ezeréves műfaj. Például a középkori vásárokban mindenki együtt nézte a játékosokat, később vált csak szét, és az üzleti érdek is azt kívánta, hogy a gyerekeknek legyenek külön előadásaik. De ebben rejlik a veszély is, hogy milyen színvonalon, mert ha a gyerekek rosszat látnak, akkor egy életen át az lesz nekik az etalon. Ha viszont színvonalas dolgokat, akkor talán van esély, hogy jó ízlésű, értő színházbarát néző váljék belőlük.”

    Fotó: Éder Vera

    Arról, milyen szempont alapján válogatják ki az irodalmi alapanyagot a műsortervhez, elárulta: “Ez megint nehéz kérdés, ugyanis nem létezik báb-drámairodalom. Ez azt jelenti, hogy mi minden darabot újraíratunk. Mindent adaptálni kell a bábszínpadra, és nem ritkán dramaturgiailag is bele kell nyúlni a darabba. Így még ha Shakespeare-t játszunk, azt is valamilyen formában ide készítjük. Az esetek többségében íróval, ám néha csak a rendező és a dramaturg hathatós közreműködésével, de új darabot hozunk létre. Így minden ilyen adaptáció, kis túlzással, egy új magyar darab. (…) Hiszek benne, hogy leginkább a minőség a döntő, különben felakaszthatnánk magunkat, ha ebben nem hinnénk. Mindemellett nekünk olyan ravaszul kell készíteni az előadást, hogy a kísérő felnőttek is örömüket leljék benne, mert azt azért pontosan tudjuk, hogy a jegyet nem a gyerekek veszik. A szülő pedig szívesebben vesz arra, amit ő is ismer.” – tette hozzá Meczner János.

    Február közepén, a nyugdíjba vonulása előtt két héttel állított össze és nyitott meg egy az ’50-es évek bábműhelyéről szóló kiállítást, a Tiltottak menedéke címmel. Erről szólva kifejtette: “Nagyon speciális helyzet volt akkor, mert mint a gyermekirodalomban, a bábszínházban is azok a művészek gyűltek össze, akik nem a kor által igényelt stílusban gondolkodtak, így egy olyan műhely jött itt létre, ahol a művészek a bábkészítésből tudtak megélni, este pedig hazamentek és nyugodtan készítették a saját munkájukat. Ilyen volt Ország Lili, aki 12 évig dolgozott itt a műhelyben, Márkus Anna, aki ’56-ban disszidált és Párizsban nagy karriert ért el, Jakovics József, aki nemzetközi hírű szobrász lett, és itt vált jelentős bábművésszé az azóta szintén már Párizsban élő Bródy Vera. De tudom említeni Bálint Endrét, aki ugyan nem dolgozott itt, de bejárt ide, mert a kultúrpolitika látóköréből szinte teljesen kiesve egy szabadabb gondolkodás uralkodott itt. És ide járt be az írók közül rendszeresen Pilinszky János, Mészöly Miklós. Egyszóval a Bábszínház a politika által nem támogatott tehetségek gyülekezőhelye lett. Iszonyú erős és gazdag a kiállított anyag, és érdekessége, hogy azt mutatja, még az ötvenes évek első felében is létre lehetett hozni és működtetni egy ilyen szellemi műhelyt. Mindez az akkori igazgató, Bod László bátorságának és jószeműségének köszönhető. A színháznak mindenesetre ez igen hasznos volt, de az alkotók többségének munkáiban is meglátszik, hogy itt dolgoztak, olyan új impulzusokat kaptak, amiket aztán felhasználtak saját munkásságukban.”

    A felvetésre, miszerint a Bábszínház jelenére is rányomja bélyegét a hagyomány és az újszerű, progresszív vegyítése, úgy reagált: “Hagyomány nélkül nem lehet fejlődni, azt mindenképpen ápolni kell, felhasználni belőle, ami jó, amire lehet építeni, és közben megtalálni, mi a fene az, amitől valami mai tud lenni, hiszen mégiscsak a XXI. század negyedénél tartunk. (…) Nekünk sokat segített, hogy a naturalista, realista színjátszás helyett, ami a múlt század második felét jellemezte, és elsősorban a szóra épült, 20-30 éve elindult egy inkább képekben, látványban gondolkozó színház. Ezáltal a szöveget fel lehet valamelyest rúgni, szabadabbá lehet tenni. (Ez persze ma is vitákat generál, helyes-e például beleírni egy Shakespeare-be.) Az is kifejezetten kedvezett nekünk, hogy a művészeti ágak egyre jobban közelítenek egymáshoz, így a társművészetek is egyre inkább bekapcsolódnak a színházi életbe. A báb különösen alkalmas erre a vizualitásra, stilizálásra, ahol a „színész” maga is egy képzőművészeti műalkotás, és ahol fontos, hogy különböző csodákat, varázslatokat tudjunk a színpadon megjeleníteni.”

    A teljes interjú ITT olvasható.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -