Miközben Didier Caron Hamis hang című drámáját rendezi Szentendrén Vasvári Csaba és Nagy Dániel Viktor szereplésével, az élete gyökeres fordulatot vett, hiszen apa lett. Ujj Mészáros Károlyt filmrendezőként ismerjük, de ahogy ő mondja, egyre jobban érdekli a színház. László Pál kérdezte gyereknevelésről, filmötletekről és arról, mibe érdemes egy kicsit belehalni.

Mennyit alszol?

Most éppen három órát sikerült, a babánk iszonyú hangosan alszik.

Most még ez a legfurcsább.

Egy fájdalmasan jó könyvet olvasok az érzelmi kötődés megalapozásáról, és az a helyzet, hogy nem is olyan könnyű ezt igazán jól csinálni. A „jobb agyféltekés ráhangolódáson” túl ez olyan gondolkodásmódot is igényel, ami nem a sajátom. Direkten kommunikálok a munkatársaimmal, a barátaimmal, nem szoktam megvezetni okosan senkit, hogy majd rájöjjön egy csavar után, mit is szeretnék. Elmondom egyenesen, aztán vagy sikerül, vagy nem, de egy gyerek esetében például ez nem biztos, hogy így működik. A pozitív példákban, amiket olvasok, a szülők mindig két lépéssel előrébb járnak, mint a gyerekek.

Most próbáltunk a Jurányiban, a színészek teszik a dolgukat, én arra reagálok, amit látok, mindezt jó hangulatban. Jó, nyilván egy filmnél jobban meg kell tervezni mindent, előre kell gondolkodni, le kell rajzolni dolgokat, de úgy tűnik, olyan ügyesen manipulatív gondolkodással is együtt jár a gyereknevelés, ami tőlem messze áll. Komoly kihívás 52 évesen újat tanulni.

Mit nem akarsz elkövetni?

Ahogy olvasom a könyvet, gyűlik. Negatív példaként olvasok például jópár dolgot, ami velem történt gyerekkoromban. Az emberek 75 százaléka megismétli azt a mintát, amit gyerekkorában látott. Meg kell próbálnom a másik 25 százalékba kerülni. 

Most van időd jelen lenni.

Igen, bár tavaly ilyenkor sem voltam annyira elfoglalt, az év elején lement a sorozat, aztán fejleszteni próbáltunk filmötleteket, és ezeket sorra kihajítottam, mert nem voltam velük elégedett. Úgyhogy épp egy újratervezésben vagyok. De a gyerek a legkomolyabb újratervezés.

Eddig a magad ura voltál. Most meg nem.

Van kutyánk, szóval ez nem teljesen így volt. Liza miatt már adódott egy csomó kötelező napi program, ami kiszakított az épp aktuális munkából. De tény, hogy összesen másfél évig volt olyan munkahelyem, ahová bejártam 8-18 óráig, mert nem szerettem így élni. 93- tól szabadúszom, és ez komoly függetlenséggel és kiszolgáltatottsággal jár, ha nem dolgozom, nem is eszem.

Változott a munkamódszered? Most Didier Caron Hamis hang című drámáját rendezed aminek augusztus 22-én lesz a bemutatója Szentendrén.

Igen, ez egy Szentendrei Teátrum/Orlai kooprodukció. Decembertől a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában fogjuk játszani. Ez életem eddigi legkomolyabb színházi munkája. Nyilván komoly alváshiánnyal küszködve nézem a próbákat, ami néha azzal jár, hogy bizonyos részek kimaradnak, ezt nem vitatom, de amúgy is kicsit máshogy dolgozom, mint ahogy szoktam. Sokkal kísérletezőbben, sokkal inkább hagyatkozom arra, hogy a két színész Vasvári Csaba és Nagy Dániel Viktor, aki két nagyon különböző személyiség, és akikkel még sosem dolgoztam, hogyan tudnak jól együttműködni.

Akkor miért pont velük? Mintha sportot űznél abból, hogy direkt nem a népszerűvé vált színészekkel dolgozol, hanem te magad teszed népszerűvé azokat, akiket választasz.

Hogy miért éppen velük, ez most könnyen indokolható, hiszen Vasvári Csaba az, aki a darabot megtalálta Párizsban. Ott régóta játsszák nagy sikerrel.

Mitől sikeres ott? Miért szól nagyot?

Az X esetében sem mondtam semmit arról, hogy mi a történet, mert minden spoiler lett volna, ebben az esetben is ez a helyzet. Az alapszituáció az, hogy van egy, a világhír küszöbén álló karmester, akit az öltözőjében egy furcsa rajongó felkeres az esti koncert után, és… Az egész beszélgetés kettejük között egyáltalán nem oda lyukad ki, mint amit a néző gondolna.

A darab pszchotriller jellegű, ezért is fontos, hogy a néző szűz szemmel üljön be rá és nézze meg, kicsit félek attól, hogy a kritikák majd elspoilerezik. A mi feldolgozásunkban az öltöző, ahol a darab játszódik úgy néz majd ki, mint egy hangszer, és olyan, mintha a két beszélgető ember részei lennének ennek a hangszernek. 

A Hetedik című filmet is megnézem 12-szer is, noha pontosan tudom, hogy a végén mi lesz David Mills feleségének a fejével.

Persze, de szerintem máshogy működik a nézői elme, ha tudja, hogy nagyjából, mi vár rá és máshogy, amikor nem. Ez egy élveboncolássá fajuló történet, véresen komoly dolgok jönnek a felszínre.

Nem sokat árulsz el, de jól csinálod.Közben meg a Liza, a rókatündért megcsinálják Bollywoodban. Arról tudsz valamit?

Major István producer intézi a szerződést, annyi közöm van hozzá, hogy elvileg részesülök a jogok eladásából, ha összejön.

Hogyhogy, „ha összejön”?

Tavaly ősszel rám írt István, hogy mennyiért adnánk át a jogokat. Nagyjából kialakult egy összeg, de a mai napig nincs aláírt szerződés a filmről.

Tehát ők úgy forgattak, hogy nincs joguk hozzá.

Már ha egyáltalán forgatnak.

Merész dolog.

Igen, én is a netről tudtam meg, hogy már a főszereplő is megvan.

Vicces. Japán helyett hindiül énekelnek majd benne?

Nem tudhatjuk, még az is lehet.

Akkor maradjunk annyiban, lehet, hogy lesz Liza Bollywoodban…

Vagy az is lehet, hogy lesz helyette egy nagy per.

Azt mondtad, hogy tavaly kidobtál egy csomó forgatókönyvet.

Közel tíz, kezdetben zseniálisnak tűnő ötletet dobtam ki.

Ennyire termékeny vagy? Aki 10-et ki tud dobni, annak van még legalább annyi.

Nem. Sajnos nincs. Volt köztük olyan, amin 4 hónapon át dolgoztunk, heti rendszerességgel, átrágva, írva, szóval komolyan gondoltuk. Aztán kidobtuk.

Miért?

Jönnek a részletek, azokba szépen belebonyolódunk, és akkor van egy pont, amikor elérjük a klasszikus harmadik hónapot. Addig új volt minden. Flörtöltél egy ötlettel, de most el kell dönteni, hogy össze akarsz-e költözni vele, akarsz-e éveken át együtt élni vele. És sajnos néha rájössz, hogy nem. Ez a szakítás. Nagyon sok mindenre ráébresztett az Alvilág sorozat, mert nagyon intenzív, elképesztően nehéz munka volt.

Gyorsan forgattatok sokat.

56 nap alatt leforgattunk nyolc résznyi anyagot, azaz kb. négy nagyjátékfilmet… A miheztartás végett, a Liza 36, az X 42 forgatási nap volt. Közben kaptam egy forgatókönyvet, elég ígéretes munka volt, de végül nemet kellett mondanom rá az Alvilág után.

Miért?

Mert úgy éreztem, meg kell válogatnom, hogy mibe halok bele.

Mibe érdemes?

A gyerekbe érdemes belehalni, a munkák között válogatni kell.

Régebben is volt ez a mondás?

Nem, régebben az volt, hogy mindent filmet úgy kell csinálni, mintha az lenne az utolsó.

Miért változott ez meg?

Inkább kiegészült. A kettő összefügg.

Miért?

Mert egy film, vagy egy sorozat akkora munka, hogy kicsit belehalsz. Aztán nyilván azért is, mert nem nézték annyian, mint ahogy az X-et sem.

Kudarc?

Végső soron az. Előzőleg nagyon tetszett a csatornának, mindenki picit mást várt. 

Akkor legutóbb beszélgettünk, még nagyon szeretted a sorozatot.

Ez nem változott. Pont azokban a napokban forgattuk. Akkor is úgy találkoztunk, hogy 3 órákat aludtam.

Hittem benne, nagyon kemény, de nagyon jó munka volt. Ráadásul szabadon, úgy csinálhattam meg, ahogy szerettem volna, nagy volt irányomban a bizalom. Azt bánom kicsit, hogy az X miatt úgy gondoltam, nem szabad még egyszer olyan sötét világot ábrázolnom, mint ott, mert megijeszthetem vele a nézőket, és ezért az ízlésemhez képest túl könnyed, túl kereskedelmi tévés lett. Ráadásul a saját megfelelési kényszerem miatt, nem volt rajtam nyomás. Jobb lett volna inkább úgy megcsinálni, hogy azt teszem bele, amilyen vagyok. Így is az Alvilag lett a legjobb sorozat az idei Filmdíjon.

Sorozattal többet nem foglalkozol?

De, most éppen kitaláltam egy nagyon jót, de semmit nem mondok róla. Csak jelzem, hogy lelkes vagyok, és nem csalódtam a műfajban.

Figyelsz arra, hogy melyik csatornának gyártasz szívesen?

Erre mindenki figyel. Ez elvi kérdés. Nem kell feltétel nélkül és mindenhol jelen lenni.

Kimondjuk, hogy nem gyártasz Mészáros Lőrinc tévéjének?

Te kimondtad, és az eddigi gyakorlat tényleg ezt mutatja. Azért óvatosan fogalmaznék, mert amikor tényleg eljön a „ha nem dolgozunk nem is eszünk” második fele, akkor nehezebb jó döntést hozni.

De ezek szerint te gazdag vagy, van mit enni.

Nem vagyok gazdag. Sőt.

Ez a dilemma színházban is felmerül?

Ezek nehéz ügyek. Az élet mindig eldöntötte a kérdést, így nem voltak éles helyzetek.

Örülök például, hogy a Vidor Fesztiválon megy agusztus végén a Büszkeség és Balítélet, az első Centrál Színházas rendezésem.

Te ugyan nem jártál a SZFE-re, de azért nyilván látod, mi történik, a filmesek közül Lajos Tamás producer, a színházi emberek közül Vidnyánszky Attila került be az SZFE kuratóriumába.

Ez is bonyolult ügy. Kezdjük a régmúltban. Kétszer felvételiztem, de nem vettek fel. Azóta is csak közgazdasági diplomám van, pályaelhagyó vagyok. Akkor nagyon fájt, belehaltam. Ugorjunk is pár évtizedet, rendezőként sokat castingoltam SZFE-s diákokat, és szerintem nagyon jól szerepeltek, szinte mindig. Nagyon sok ügyes fiatallal találkoztam, dolgoztam.

Nézel is vizsgaelőadásokat?

Pelsőczy Réka például elhívott megnézni az osztályát, jó volt, szakmailag semmi rosszat nem tudok mondani az egyetemről.

És ha a nagy képet nézzük?

Próbálsz igazságot tenni a Vidnyánszky- féle narratíva és a SZFE narratíva között?

Annyit látok, mint bármely újságolvasó ember, illetve dolgozom színészekkel, akikről nagyon jó véleményem van, miért lenne rossz az oktatásukról? Ismerek kollégákat, akik ott tanítanak, látom, hogy ez egy nagyon kiszolgáltatott helyzet a számukra, olvasom, hogy felmondtak oktatók, a diákok tiltakoznak a folyamat és a kinevezett kuratórium ellen. Ez pozícióharc, erőpolitika. Kultúrharc. Nem szeretem.

A Filmalapnál is volt változás.

Igen, már Filmintézet. Még nem adtam be nagyjátékfilm tervet, így nincs személyes tapasztalatom az új rendszer működéséről. Sokak tapasztalatát hallom ugyan, mivel mi rendezők csináltunk egy egyesületet, ahol beválasztottak az elnökségbe. Így legalább van párbeszéd közöttünk. Az SzFE-vel kapcsolatban például kiadtunk egy szoridaritási nyilatkozatot.

Ez a Játékfilm Rendezők Egyesülete?

Igen. Azelőtt nem volt olyan szakmai egyesületünk, mint amilyen az operatőröknek, a vágóknak, a hangmérnököknek van. Felvettek minket az európai ernyőszervezetbe, a FERA-ba. A Filmalap Filmintézetté alakulása kapcsán például volt egy csomó javaslatunk, amit Káel Csabának el is mondtunk, van, ami meg is valósult.

Tehát partnerként tekintenek rátok.

Mondjuk, hogy legalábbis ezt szeretnénk elérni, és intézményesíteni a párbeszédet. Hogy ebből megvalósul-e valami, az a jövő zenéje. Egyelőre csend van. Annak idején a Filmalap nem volt szakmai párbeszédre kondícionált szervezet.

De menjünk vissza oda, hogy mivel kéne most pályázni. Valami sötét történelmi film kellene, az tuti átmegy.

Nem tudom. Én most inkább bizarr vígjátékra gondoltam.

Mert az a tuti?

Emlékszem, amikor Andy Vajdának elmondtam a Lizát nagy vonalakban: van egy naív ápolónő, aki az egykori japán nagykövet özvegyét ápolja, és néha megjelenik neki a halál szelleme egy japán énekes képében, és van egy szótlan western figura, aki a finn western zenét kedveli és közben az egész Magyarországon játszódik a 70-es években, ahol kapitalizmus van és sorra halnak az ápolónő udvarlói…

Gondolom hirtelen leesett a hamu a szivarvégről.

Azt mondta, hogy „ez too much”. A mostani ötletre azt mondaná, „ez way too much”. 

Szerző: László Pál

Színház Online