November 26-án, kedden zárul a 16. Arany Medál-díj szavazási időszaka. A következő hat napban azonban még az aranymedaldij.hu honlapon és az aranymedaldij@gmail.com e-mail címen lehet javaslatot tenni arra, hogy ki kapja az év színészének, színésznőjének, írójának, rendezőjének, legígéretesebb fiatal tehetségének és életműdíjasának járó elismeréseket.
Az Arany Medál-díj ezúttal is hat kategóriában – az év színésze, színésznője, írója, filmrendezője, az év legígéretesebb fiatal tehetsége és életműdíj – várja a felterjesztéseket.
A szervezők – az egyre nagyobb online elérések miatt – most először nem teremtettek lehetőséget a szavazatok helyszíni leadására; 2023-ban még az állandó díjátadási helyszín, a budapesti Bethlen Téri Színház mellett a szintén fővárosi 6színteátrumban, a debreceni Apolló Moziban és a Miskolci Művészetek Házában (Müha) is lehetett voksot leadni.
A szavazatleadás ebben az évben e-mail címen keresztül elfogadott: az aranymedaldij@gmail.comcímre a díjra érdemesnek talált művész/művészek nevét a kategória megjelölésével kell feltünteti – a fiatal tehetségeknek járó elismerés, valamint az életműdíj esetében nem indokolt kategóriát megjelölni. Az idei a második év, amikor a honlapukon (aranymedaldij.hu) is lehetőség nyílik a szavazásra.
A voksok az alábbi kategóriákban adhatók le:
- Az év írója
- Az év színésze
- Az év színésznője
- Az év rendezője
- A legígéretesebb fiatal tehetség díja
- Életműdíj
A kizárólag a közönség szavazatai alapján odaítélt kulturális elismerést olyan színművészek, rendezők és írók vehetik át, akik a 2024-es évben közreműködtek hazai film vagy színdarab létrejöttében, önálló kötetet vagy folyóiratközlésre adott szöveget publikáltak.
A Navarrai Mészáros Márton újságíró-szerkesztő által 2008-ban alapított kitüntetéshez idén is készült hivatalos imázsfilm. A 33 éves Mészáros Blanka, Junior Prima-díjas színművész, aki idén az Arany Medál-díj nagykövete, az alkotásban felidézte: 2019-ben az év színésznője kategóriában kapott Arany Medál-díjat, a kitüntetést pályatársától, a Kossuth-díjas Halász Judittól vehette át a budapesti Bethlen Téri Színházban.
„Eleve az, hogy a Bethlen Téri Színházban van a díjátadó, az már ünnep, mert nyilván az a fajta meghittség és családiasság, amit ez a színház tud nyújtani, még inkább összehozza a jelenlévőket – akár díjazottak, támogatók, vagy egyéb pályatársak” – tette hozzá, kiemelve: örömmel vesz részt a decemberi díjkiosztó ünnepségen.
Meglepetésként a december 1-jén nyolcvannyolc éves Müller Péter, Kossuth-díjas író is küldött videóüzenetet a szervezőknekamelyben a közönségdíjak fontosságról vall, s azt is megosztja a nézőkkel, hogy kinek adná az év színésze elismerést.
Az Arany Medál-díj többek között azért különleges elismerés, mert – már hosszú ideje – nincsen előzetes jelöltlistája, kuratóriuma vagy zsűrije; a közönség ízlésére hagyatkozik. Az összes olyan díjra érdemesnek ítélt színész, író és rendező nominálható, aki az idei naptári évben művészi produktumot hozott létre.
A 16. Arany Medál-díjátadót december 4-én, szerdán 15 órakor rendezik meg a Bethlen Téri Színházban. Az Arany Medál-gálát az esemény állandó háziasszonya, a Prima-díjas Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser vezeti. Az ünnepségen – az előző évek hagyományát követve – korábbi díjazottak is elismerést adnak át. Fellép: az Eckert Ervin basszusgitáros, énekes által vezetett The Bluesberry Band háromtagú formációja, a BLUESBERRY Minimal. A korábbi évek zenei fellépői között találni a Roy & Ádám formációt; Földes László (Hobo), Kossuth-díjas bluesénekest-dalszerzőt és Kiss Zoltán gitárművészt; Várhegyi Lucas Palmira énekesnőt; Munkácsy Eszter dzsesszénekesnőt; Pribojszki Mátyás blueszenészt és Szász Ferenc gitárművészt; a Blahalouisiana beat-rock/pop-soul zenekar tagjait: Schoblocher Barbara énekesnőt és Jancsó Gábor basszusgitárost.
A díj nonprofit kezdeményezés, pénzjutalommal nem jár. Alapítója, Navarrai Mészáros Márton kulturális újságíró és szerkesztő, több lap szerzője.
Mintegy nyolcvan művész vette át az Arany Medál-díjat, amely 2021 óta Szeredi Sára üvegtervező fatalpazatra erősített, csiszolt, homokfúvott üvegalkotásaként jelenik meg. Az elmúlt években – többek között – Udvaros Dorottya, Básti Juli, Törőcsik Mari, Molnár Piroska színművészek, Herendi Gábor, Szász János és Enyedi Ildikó rendezők, Dragomán György, Szabó T. Anna, Nádas Péter írók is megkapták a kitüntetést.
Az elismerés főtámogatója Budapest VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata. Az Arany Medál-díj együttműködőpartnere – többek között – a Kovács Nimród Borászat, a Vylyan Borászat, a Széchenyi Család Alapítvány és a Julius Meinl Hungary.
Honlap: https://aranymedaldij.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/aranymedaldij
Instagram: https://www.instagram.com/aranymedaldij/
Fotó: Hatházi Tamás