Színészi nagyságáról egy egész ország tudott, emberi nagyságáról jóval kevesebben. Most Fullajtár Andrea, Jordán Adél, Pálmai Anna, Csizmadia Tibor, Máté Gábor, Nagy Ervin, Ötvös András és Zsámbéki Gábor segítségével emlékeznek a pályatársra a Fidelio oldalán.
Ötvös András: Akit tehetségesnek látott, azt támogatta. Egyszer kaptam tőle egy nagyon szép karórát, és azt hiszem, Fekete Tibinek (művésznevén: Fekete Ernő – a szerk.) is adott egyet. Nem kellett kiírnom sem a pólómra, sem máshová, hogy Máthé Erzsi támogat. Ilyen ma már nincsen, hogy valaki titokban ad, de rá ez nagyon jellemző volt. Nem tudom, hány helyre adott pénzt, de engem kétszer ajándékozott meg. Egyszer a Máthé Erzsi-díjjal, aztán ezzel a szép karórával. Ami azért volt váratlan, mert ő nem feltétlenül hozta tudtodra, hogy szimpatikusnak talál. Ezért volt meglepő, amikor egyszer csak megtudtam, hogy Máthé Erzsi támogat.
Nagy Ervin: Erzsikének magával kellett vinnie egy fiatalabb partnert az örökös tagság (a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja – a szerk.) gálájára. Mert akit az örökös tag arra méltónak tartott, azt a nagyközönségnek is bemutatták. Vele és Ungár Anikóval csináltunk ott egy bűvészszámot, aminek a végén Erzsike elővarázsolt engem egy szekrényből. Elképzelhetetlenül sokat jelentett, hogy én kísérhettem el. (…)
Ervino… így hívott. Annyira szerettem ezt, mert engem, gyerekkorom óta, csak nagyon közeli családtagjaim szólítanak így. Ő ráérzett, és rögtön így hívott, Ervino. Mindig megkérdezte, mi van velem, hogy mennek a dolgok. Elképesztő, tekintélyt parancsoló személyiség volt. Szigorú, régi iskola, mindenki tartott tőle. Nem félt, hanem tartott. Talán még Törőcsik Marinál is jobban hozta a „régi idők nagy, színésznői attitűdjét”, és ennek volt valami különleges sugárzása, amitől az ember úgy érezhette, hogy úristen, micsoda adomány egy ilyen súlyú személyiség közelében lenni. Különleges szeretettel fordult a fiatalok felé. Úgy bánt velem, mint a gyerekével.
Zsámbéki Gábor: Szerettünk volna neki valami méltó feladatot találni. Nagyon örültem, hogy eszembe jutott A karnevál utolsó éjszakája című Goldoni-darab, ami egy ritkaság, mert nem ügyesen kigondolt dramaturgiai fordulatokra épül, hanem lírai hangvételű, gyakran önéletrajzi ihletésű mű, amiben Madame Gatteau egy idős, francia asszony nagyon szép szerepe, aki beleszeret a fiatal mintarajzolóba. És bár tudja, hogy ez lehetetlen dolog, mégsem tud ellenállni annak, hogy ezt neki elmondja. Van az előadásban egy nagyon szép jelenet, amit gyakran le is vetítettem a főiskolán, hogy a növendékek lássák – különösen azok, akik az alapítványa révén kaptak tőle valamilyen támogatást az indulásukhoz vagy a tanulásukhoz –, mekkora művész volt az, akinek mindezt köszönhetik.