Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Megbírságolták a Lírát egy le nem fóliázott, „homoszexualitást megjelenítő” könyv miatt

    2023. július 14., péntek 09:00

    12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Fővárosi Kormányhivatal a Líra könyvesbolt-hálózat fenntartójára – olvasható egy csütörtöki, MTI-ben megjelent közleményben.

    A kormányhivatal azt vizsgálta, milyenek „a forgalmazási körülményei” a Líra Kiskereskedelmi Kft. boltjaiban a Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című könyvnek – vagyis hogy a cég megfelel-e az LMBTQ-ellenes törvénynek és annak végrehajtási rendeletében rögzített kívánalmaknak. A hatályos jogszabályok alapján az LMBTQ-témával bármilyen szinten foglalkozó könyveket le kell fóliázni és nem kerülhetnek az ifjúsági könyvek közé

    Sára Botond „főispán” hivatalának közleménye szerint a vizsgálat megállapította, hogy „az érintett könyvek homoszexualitást jelenítenek meg, ennek ellenére a gyermeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték ki azokat, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt”.

    Azt írták: az elkövetett jogsértés miatt a kormányhivatal 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki és kötelezte a vállalkozást „a jogszerű forgalmazás biztosítására”. „A gyermekek védelme érdekében” Budapest Főváros Kormányhivatala minden esetben szigorúan fellép a jogszabályokat be nem tartó vállalkozásokkal szemben – fogalmaztak.

    A Telex megkereste Nyáry Krisztiánt, a Líra kreatív igazgatóját, aki azt mondta, a hír igaz, csütörtökön kapták kézhez a bírságról szóló értesítést, de még nem volt idejük részleteiben tanulmányozni. „Minden rendelkezésünkre álló jogérvényesítési eszközt megpróbálunk igénybe venni a határozat ellen, ez valószínűleg a bírósági út lesz” – tette hozzá.

    Azt is megkérdezték, hogy a bírság miatt tervezik-e ebből a szempontból végignézni a kínálatukat, és lefóliázni bizonyos könyveket, de Nyári erre azt mondta, még nem tudja, milyen intézkedések jönnek ezután. „A probléma az, hogy olyan általánosan fogalmaz a jogszabály, hogy nem végrehajtható, mindenki a hatósági gyakorlatból próbál következtetni” – közölte.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram