Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Megérkezett a Pretty Woman című musical a Madách Színházba

    2023. szeptember 21., csütörtök 11:39

    Szirtes Tamás rendezésében, hármas szereposztásban mutatták be a Madách Színházban az egyik legismertebb modernkori Hamupipőke-történetet, az ikonikus film nyomán készült Pretty Womant. A közönség rajongással fogadta a musicalt: az őszi előadásokra, illetve a 2024 februárjára meghirdetett dátumokra is elkelt már minden jegy.

    „A hármas szereposztás egyfelől kényszer, és rendkívül nagy teher a próbák során, de közben a színház egyik legnagyobb áldása. Mert a tehetség sokszínűségének, az egyéniség megmutatkozásának a lehetőségét adja. Én imádom mind a három szereposztást.” – mondta a rendező, Szirtes Tamás.

    Fotó: Jardek Szabina/Madách Színház

    Solti Ádám, aki Edwardot alakítja, úgy véli, hogy miközben a musical sok ponton kapcsolódik a romantikus filmhez, mégis más, és ezért jó a darab. „Mert mindenki megtalálja benne a saját tündérmeséjét.” – fogalmazott.

    Gubik Petra szerint Vivian karaktere énektechnikailag és színészi kvalitásban is kerek, nehéz és komplex feladat. Sokféle színt lehet a szerepben megmutatni, ami egy színésznő számára igazi jutalomjáték.

    Fotó: Jardek Szabina/Madách Színház

    Zámbó Brigitta szintén Viviant alakítja az előadásban, a hétvégi premier után elárulta: „Elképesztően sok segítséget kaptam mindenkitől; a színpadon és a háttérben dolgozó kollégáktól is. Tényleg azt éreztem az elmúlt hónapokban, hogy nagyon sokan dolgoznak azért, hogy ma este itt, és a következő előadásokon a legjobb formámat nyújthassam.”

    Fotó: Jardek Szabina/Madách Színház

    A non replika előadás próbái már tavasszal elkezdődtek, a bemutatót szeptember 15-én, 16-án és 17-én tartották.

    A musical követi a film történetét, megmarad a tündérmese, a modern Hamupipőke-történet, miközben egy nagyon fontos új szereplő, Happy Man is színre lép a darabban. Ő a narrátor és az a varázsló egy személyben, aki a szereplőket terelgeti a helyes lépés felé.

    Fotó: Jardek Szabina/Madách Színház

    Viviant Arany Tímea, Gubik Petra és Zámbó Brigitta, Edward Lewist Pesák Ádám és Solti Ádám alakítja, Happy Man szerepében Borbély Richárdot, Sánta Lászlót és Serbán Attilát láthatják. A Pretty Woman zenei vezetője Köteles Géza, aki Zádori László mellett karmesterként is közreműködik. A koreográfiát Tihanyi Ákos jegyzi. A díszlet- és animációtervező Vízvárdi András, a jelmezeket Rományi Nóra tervezte. Zenéjét Bryan Adams írta.

    A Pretty Woman október 1-ig lesz műsoron, majd 2024 februárjában visszatér a nagyszínpadra. A Madách Színház azonban azt ígéri: a nagy sikerre való tekintettel az évadban még műsorra tűzik a zenés darabot.

    Fotó: Jardek Szabina/Madách Színház

    A premierhétvégén készült videóban a főszereplők gondolatait is hallhatják, és sok részletet megmutatnak az előadásból és a felemelő pillanatokból:

    A Madách Színházban pedig nem dőlnek hátra, folytatódnak a következő bemutató előkészületei, hiszen október 14-től  érkezik a SIX koncertmusical!

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram