Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 9., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Megfeneklettek a tárgyalások a színészek és a stúdiók közt

    2023. október 16., hétfő 10:29

    Hiába egyeztek meg a forgatókönyvírók a hollywoodi stúdiókkal, a színészek továbbra is sztrájkolnak, és a tárgyalások jelenlegi helyzete alapján ez egy ideig még így is marad – írja a 24.hu.

    Szerdán megakadtak ugyanis az egyeztetések a klasszikus stúdiókat és streamingszolgáltatókat tömörítő szövetség, az AMPTP és a színészcéh, a SAG-AFTRA közt. A Variety arról ír, hogy az előbbiek szerint túlságosan nagy szakadék tátong a két fél törekvései között, míg az utóbbiak úgy vélik, az AMPTP kifejezetten erőszakos taktikával nyomul, és ahelyett, hogy megfontolnák a SAG-AFTRA ajánlatát, inkább felállnak a tárgyalóasztaltól, és távoznak.

    A színészcéh mélységes csalódásként jellemezte a tárgyalásokat, és arra bíztatja a szakszervezet tagjait, hogy ismét foglalják el a sztrájkolók közt a helyüket szolidaritásuk jeleként.

    Jóhiszeműen tárgyaltunk velük annak ellenére, hogy a múlt heti ajánlatuk egészen sokkoló volt: kevesebbet kínáltak, mint  a sztrájk előtt

    – állt a SAG-AFTRA közleményében.

    Részletek itt.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram