gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Meghallgatható az 1955-ös Szent Johanna Bulla Elmával a főszerepben

    2021. február 18., csütörtök 09:11

    1955-ben a Magyar Néphadsereg Színházában mutatták be a G.B. Shaw Szent Johanna című drámáját. Bulla Elma közel 20 év után másodszor is eljátszotta a címszerepet. Rádiószínház

    Gardi Tamás ajánlója a felvétel elé:

    Az orleans-i szűz története számos művészt ihletett már, irodalomtól a képzőművészetig. Sok-sok alkotás merít a XV. századi Szent Johanna-jelenségből. A drámairodalom két fontos Szent Johannája (a Brecht feldolgozása előtt): a romantikus, patetikus eszméket hordozó schilleri és G.B. Shaw színműve.

    Shaw a tiszta egyén és egy képmutató társadalmi berendezkedés viszonya közötti feszültséget vizsgálja művében, középpontjában egy érzékeny, mégis bátor, forradalmi, női vezetővel. Shaw 1923-ban fejezte be művét. Budapesten már 1924-ben bemutatásra került, Bajor Gizi főszereplésével. Az előadás, bár Bajort nagyon dicsérték az ítészek, nem keltett nagyobb feltűnést.

    Gera Zoltán és Bulla Elma

    Az igazi reveláció 1936-ban jött el, amikor Bulla Elma először öltötte magára a szűz jelmezét. Kevés színésznőnek adatik meg, hogy élete egyik legnagyobb alakítását kétszer, közel 20 esztendő különbséggel, eljátssza, hangos ovációtól kísérve!

    Bulla az 1936-os után, 1955. november 25-én, immár a Magyar Néphadsereg Színháza színpadán újra megjelent Johannaként, s aratott óriási sikert. A színház darabválasztása sem volt véletlen, hiszen az 1954-es enyhülés (szinte) száműzte a szocialista realizmus dogmatikus szűklátókörűségét, a propaganda-szerű történeteket, a sematikus karaktereket. Az előadás és benne (főleg) Bulla alakítása szinte forradalminak hatott, az árnyalt, az árnyoldalait is felvállaló, szókimondó karakter megjelenítésében.

    A zseniális Magyar Bálint által vezetett színház Egri Istvánt bízta meg a rendezéssel. Egri hatalmas lelkesedéssel és felkészültséggel állt neki a munkának. Upor Tibort bízta meg a grandiózus díszletek elkészítésével. Láng Rudolf volt a jelmezek megálmodója. A színház majd’ összes férfiszínésze résztvett az előadásban, sok-sok fiatal és az előző generáció jeles képviselői.

    A 42 éves Bulla Elma játszotta az első szereposztásban a címszerepet, és mellette Ruttkai Éva is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. A bemutató estéje a békeidők premierhangulatát idézte. A közönség soraiban szép számmal akadtak, akik az 1936-os előadást is láthatták már. Mindenki roppant kíváncsi volt, hogy a már nem éppen fiatal Bulla milyen lesz. A kritikusok, de a nézők is döbbenten konstatálták a színház csodáját: egy fiatal, törékeny parasztlány jelent meg már az első jelenetben a színpadon. A szemtanúk szerint, a nagyszerű színésznő önmagát múlta felül, megismételve, sőt túl is szárnyalva 1936-os alakítását…

    A teljes írás a videó alatt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram